– Úgy, hogy közben nem kis eredményeket mutathat fel. Tudomásom szerint több tudományos munkájával igen jó eredményeket ért el. Mik voltak ezek?

– Két rektori pályázatot nyújtottam be, az egyiket 1999-ben, a degeneratív nyaki gerincbetegségek műtéti kezeléséről, ami második lett, míg a másodikat 2000-ben, a computer asszisztált gerincsebészetről, ami első díjat kapott. De igazából ezek nem nagy teljesítmények. A mostanság futó kutatási projektekbe jóval több energiát fektetek.

– Mit jelent valójában az ortopéd-traumatológus szakorvos kifejezés, és mik az Ön főbb tevékenységi körei?

– Az ortopédia a tartóés mozgató szervrendszer veleszületett és szerzett elváltozásaival foglalkozó orvosi tudományág. A végtagok csontjainak és izületeinek betegségei, az izombetegségek egy része, valamint a gerinc és a környező lágyrészek elváltozásai tartoznak e szakterülethez.

Az Országos Gerincgyógyászati Központban a főbb területeim közé tartozik a gerincbetegségek műtétes és nem műtéti, konzervatív kezelése; a gerincstabilizáló gyógytorna hatásfokvizsgálata; a Failed Back szindróma kutatása; a gerinc biomechanikája; a Sensolite fényterápia vizsgálata gerincbetegeken; a Spinal Mouse kutatási projekt valamint a gerincstabilizáló és fusios gerincműtétek kutatása. Az egyetemi évek alatt mindenki azt gondolja, hogy az idegsebészet és a szívsebészet a legnagyobb és legnehezebb orvosi munka, de aztán felnő és rájön, hogy létezik például a gerincsebészet is, ami egy önálló komplexitás, rengeteg társszakmával párosítva. Így nem véletlen, hogy a Gerincgyógyászati Központnak van külön pszichológiai részlege. A gerincbetegek néha kénytelek foglalkozást, életmódot váltani, aminek elfogadása, lelki feldolgozása nem minden esetben könnyű. A gerincbetegségek kialakulásában nagyon sok tényező játszik közre: genetika, környezeti-, szociális háttér, életmód, sport, testsúly, pszichés faktorok stb.

A betegek egy része fél a gerincműtétektől, eljön hozzánk sebészeti kezelésre, de már az elején elmondja, hogy nem akar műtétet, csak valamiféle jövőképet szeretne. A mi dolgunk az, hogy kivizsgáljuk és döntsünk, szükséges-e a műtét, és akkor megoperáljuk, vagy más módszereket, gyógymódokat ajánlhatunk. Nagy szerencsém volt, hogy az egyetem elvégzése után Dr. Varga Péter Pál támogatott és felkarolt, és 2001-től a Központban dolgozhatom.

Manapság egy orvos-író sokkal elfogadottabb, mint egy orvos-festő. A képzőművészetben régóta ábrázolják az emberi testet. Ennek ellenére sokan csodálkoznak azon, hogy meztelen nőket fest vászonra. Szerinte a nő, mint testi-lelki egység, sokszínűbben ábrázolható, mint a férfi. Első kiállításakor, a Stefánia Palotában, a kifüggesztett 38 képéből majdnem mindet megvásárolták.

– Hogyan kanyarodott az egyetem mellett vissza a festészethez?

– A ’90-es évek végén elkezdtem újra tudatosan festeni, és a hónam alá csaptam néhány képet, hogy egy-egy budapesti galériában hátha vásárolnak belőlük. Akkoriban dübörgött Magyarországon a hiperrealista, vagy inkább a fotórealista vonulat, ami a mai napig kimozdíthatatlan. Pedig nyugaton, főként az óceán túloldalán már túléptek ezen, pontosabban a helyére tették. A képző akadémista elvárásai, a mesterekhez való megkövetelt hasonulás kényszere, a szakmai hierarchizmus valahogy blokkolja a honi alkotókat. Innen a lemaradozás érzése. Mindenesetre akkoriban kirakták a képeimet több neves galériában, így például a Károly körúton lévő Mednyánszky Galériában és a Váci utcában lévő több más galériában is. Ami persze arra biztatott, hogy van értelme, folytassam a festést. Korábban többször találkoztam Szász Endrével, láttam festeni, a legnagyobb példaképem volt, igazi forradalmár, a tanítványának érzem magam. Mikor rossz irányzatot erőltettem, eszembe jutott mit mondott, mikor Ő maga is elkanyarodott az igazi „Szásztól”. Picasso csak annyit mondott neki, hogy „aki így tud kezeket festeni, az fessen kezeket”. Harmadik felesége, Lula asszony is a mai napig megpróbál támogatni. Ő fedezett fel újra, amitől ismét erőt kaptam. A közelmúltban Sopron egyik Wellnes Szállodájában, a Hotel Fagusban nyílt kiállításom, melynek anyaga Magyarország minden nagyobb városában kiállításra kerül majd. Pesten egy új sorozatot szeretnék Ártatlanságra Ítélve címmel, illetve két régebbi projektemet – a Women 21-et és a LOVE 33-at – külföldre szánom, itthon túl meredek lenne a téma.

– Milyen néven találhat rá a képeire a művészetbarát nagyközönség?

– Borsach néven írom alá a munkáimat. Leginkább vegyes technikával alkotok. Olajfesték, akril, paszta, ezüstés aranypor, lakk. A vásznaimra összetákolt lemezeket, farostokat erősítek, vagy éppen plexiüvegre festek. Most a LOVE 33 és a Women 21 sorozatokon dolgozom, 33 és 21 kép. Szerelem és nők. A felszín és a mélység. Ezekben közel 200 nő interjú és fotóanyaga kerül feldogozásra.

– Még nem is ejtettünk szót a divattervezésről. Kiknek és milyen ruhákat tervez?

– 1994-ben egy győri művészeti ösztöndíjjal sikerült kiutaznom Párizsba. Nemcsak képzőművészekkel találkoztunk és műveikkel, hanem a divat világba is be-bejárogattam. Káprázat és döbbenet. Azóta foglalkoztat a divat lüktetése és az abban rejlő kreativitás. Így kezdtem el szakkönyveket olvasni, és elmélyedni az outkotur stílusú ruhák világába. Nem is sejthető, hogy mi mindenben lehet újat mutatni, hogy nem elég divatrajzokat készíteni, figyelni a szabásvonalak alakulását, fontos, hogy a textúrák, az anyagok fejlődését is képesek legyünk követni. Jelenleg külföldre tervezek egy negyven darabból álló kollekciót, aminek vázlatai lassan már el is készülnek.

– Mindehhez a sokféle itthoni alkotó tevékenységhez töltekezésre, családi háttérre is szükség van?

– Mindenképpen! Bár az orvosi munka mellett nagyon kevés idő jut a családomra, azért megpróbálok minél több időt együtt tölteni feleségemmel, aki gyermekorvosként megérti az orvosi pálya szépségét és nehézségeit, és Benedekkel is, a másfél éves kisfiúnkkal. Sokszor érzem, hogy kellene még idő, vagy még egy belőlem. Remélem azonban, lesz majd egy olyan szakasza is az életemnek, amikor mindenre tudok elég időt és energiát fordítani.

Tábori Zsuzsa