Somogyi András parodista fényképezőgéppel járja az erdőt
Gúnyolódni tilos
Somogyi András parodista már gyermekkorában szórakoztatta embertársait. Az iskolában gyakran az óra rendes megtartását is akadályozva produkálta magát, ám ha a tanárok rászóltak, azzal csak olajat öntöttek a tûzre. Egy idő után beletörődtek a tanuló javíthatatlanságába, sőt, még bíztatták is képességei kamatoztatására. Eredetileg mégis festőművésznek készült, ám a képzőművészeti szakközépiskolát egy év után megunta… Jelenleg fotókiállítását szervezi.
Somogyi Andrást a nagyközönség leginkább az RTL Klub Showder Klub című műsorából ismeri. A fiatal parodista-humorista azzal vívta ki népszerűségét, hogy hallatlan tehetséggel utánozza a kiválasztott művészek és politikusok hangját, mozdulatait és szófordulatait. Állítja: tudomása szerint még senki sem sértődött meg produkcióján, ami örömmel tölti el.
− Egy paródiának sosem lehet célja a gúnyolódás. Mindig arra törekedtem, hogy a parodizált legjellegzetesebb tulajdonságait csupán karikírozzam, de olyan hitelességgel, hogy a nézők mindenféleképpen ráismerjenek az illetőre. Természetesen a politikai helyzetről is kialakítottam a saját véleményemet, de a közélet szereplőit sosem ennek alárendelten jelöltem ki parodizálásra. A szám eladhatósága szempontjából az is fontos, hogy adott karakter éppen érdekes legyen a közönség számára. Gyurcsány Ferenc ugyan már régóta nem Magyarország miniszterelnöke, de a hírek szerint új formációval szeretne visszatérni a politikába, ezért személye még sokáig aktuális maradhat. A mindenkori kormányfő természetesen állandóan számíthat arra, hogy felkerül a repertoáromra – mosolyog Somogyi, majd Győzike, a roma showman hangszínén hozzáteszi, az új vagy új szerepkörbe kerülő régebbi politikusok tevékenységét és megnyilvánulását is folyamatosan figyeli.
− Egy parodista munkája komoly felkészülést követel meg. Tisztában kell lennem azzal, hogy mi történik az országban, ráadásul nem csupán az államügyekben, hanem a honi hírességek magánéletében is. A régi kabarészínházak közönsége is elvárta, hogy a színpadon játszódó cselekmény, vagy az ott előadott monológ nyíltan vagy burkoltan visszautaljon bizonyos jelenségekre. Ma már sajnos alig akad olyan művész, aki a klasszikus kabaré műfaját vállalható színvonalon képviselje, pedig bőven lenne igény az ilyesfajta szórakoztatásra – vallja András.
Már csak egy nő hiányzik
A humorista saját pályafutását illetően nem panaszkodik, bár magánéletéből régóta hiányzik egy megfelelő társ. A lányok ugyan már az általános iskolában is rajongtak érte, szülei nagy büszkeségére ráadásul inkább az ifjú hölgyek jártak fiúnézőbe, mintsem András szaladt volna a szoknyák után.
− Elkényeztetett az élet – nevet a szinte mindig vidám fiatal srác, aki 15 éves volt, amikor a Balaton partján hagyta ártatlanságát. András azóta is igyekszik megtalálni a boldogságot, bár rájött, az egyszeri találkozásokban kifulladó kapcsolatok nem adják meg a lelki biztonságot.
− Bármennyire is tisztelem a női nemet, többször is sikerült mellényúlnom. Egy régebbi barátnőm egyszerűen bezárt a lakásába, amikor szakítani szerettem volna vele – avat be kudarcaiba a nők kedvence.
Egy parodista mozgástere némileg szűkebb a humoristáénál, ugyanis viszonylag korlátozott az aktuálisan utánzásra érdemes személyiség köre, miközben poént kreálni gyakorlatilag bármikor bármiről lehet.
Semmit sem lehet elég korán kezdeni
András humorérzékére már hátulgombolós korában felfigyelt környezete. Négyéves sem volt, amikor a felnőtt rokonokat megnevetette. Ez első olvasatra nem tűnik nagy kunsztnak, hiszen melyik kisgyermeket ne babusgatnának szívesen az idősek, ám Somogyi a dumájával és színészi képességeivel lopta be magát a szívükbe.
− Általános iskolában bizony kimutattam, ha nem tetszett a tananyag, vagy esetleg elégedetlen voltam az óra színvonalával. A tanárok ugyan igyekeztek a rendelkezésükre álló fegyelmezési eszközökkel megfékezni, de rendszerint kudarcot vallottak. Egy idő után elértem, hogy egy, még az óra megtarthatósága szempontjából elfogadható mértékig hagytak „kibontakozni”, mert tudták, egy esetleges intővel nem érik el a kívánt eredményt. Túlzás lenne azt állítanom, hogy édesanyámnak hetente kellett járnia az igazgatóhoz, ami annak köszönhető, hogy a tanárok is megtanulták, miként kerülhetnek velem szimbiózisba. Mire felső tagozatos lettem, már a pedagógusok szorgalmazták, ne hagyjam veszni képességeimet – emlékszik vissza a humorista, aki az osztály legnagyobb örömére oktatóit is gyakran kiparodizálta.
− Az iskolai ünnepségeken rendszeresen szavaltam. Élveztem a szereplést, sosem feszengtem – mondja András. Ekkor még nem készült színpadi munkára. A fiú mással is kitűnt kortársai közül: a festészet iránti rajongásával. A főváros kevésbé frekventált részein, illetve elhagyatott gyárterületeken kipróbálta, milyen is festékszóróval a falra festeni.
− Mai eszemmel rongálásnak tartom az épületek kipingálását, pláne akkor, ha egy graffitis obszcén szavakat fúj fel a falakra. Mentségemre szóljon, hogy aktív koromban is csak ott tevékenykedtem, ahol elviekben nem okoztam kárt – védekezik Somogyi András.
Ha egy parodista felismeri, hogy már csak az emberek kigúnyolásával képes hatást elérni, jobb, ha más hivatást keres.
− Graffitisként nonfiguratív ábrákat festettem, hagytam szárnyalni a képzeletemet. Ehhez némileg hasonló módszerrel kezdtem tájképeket és portrékat is festeni, persze már papírra vagy vászonra. Egyáltalán nem ragaszkodtam a valósághűséghez. Nem azt szerettem volna megörökíteni, amit a szemeimmel láttam, hanem azt, hogy az milyen hatást váltott ki belőlem. A figurákat tehát elnagyoltam, vagy éppen ellenkezőleg, illetve más tulajdonságokkal ruháztam fel. Az általános iskolában mind a mai napig láthatók az otthagyott képeim, állítólag amióta elballagtam, egyetlen diáknak sem sikerült azokat felülmúlnia.
Andrásnak könnyedén sikerült a képzőművészeti szakközépiskolába való felvételi. Mindössze egy évet töltött ott azonban, mire rájött, hogy az intézmény falain belül nem tanulhat annyit, amennyivel megvalósíthatja ambícióit. Az iskolát otthagyta, majd kétéves önkényes szabadságra ment.
− Akkoriban sokat idegeskedett miattam édesapám és édesanyám, hozzáteszem, teljes joggal. Minden esélyem megvolt az elkallódásra. Érettségi nélkül a mai világban… Időm nagy részét vonatozással töltöttem. A Balaton partjánál lakó nagymamámhoz jártam, és naphosszat időztem a hegyoldalon az ecset társaságában.
András egy alkalommal épp egy barátját látta vendégül, amikor a képernyőn feltűnt Torgyán József. Elkezdték utánozni az egykori kisgazdavezér hanghordozását, aztán így tettek több más közszereplővel is. Somogyi egyre jobban élvezte az effajta játékot, mígnem 18 évesen rájött, bűn lenne, ha ezt a képességét nem mutatná be a nyilvánosság előtt. 2005-ben a Dumaszínházba jelentkezett egy 20 perces összeállítással. Frenetikus sikert aratott. András manapság ritkábban veszi elő festékkészletét, bár korábbi alkotásait bármikor szívesen visszanézi. Sokoldalúságát mutatja, hogy nem csupán a vásznon képes kifejezni gondolatait, hanem a fényképezőgép segítségével is. Megszállott természetfotós.
− Ha tehetem, nyakamba veszem a gépet és kimegyek az erdőbe. Szeretek játszani a fénnyel és élességgel. A géppel természetesen egy adott pillanat benyomásait örökítem meg, míg egy több órán, vagy gyakran több napon át készített festménnyel egy belső lelki folyamatot mutatok be.
Somogyi András célja, hogy a nagyérdemű ne csak a paródiáiról ismerje. Jelenleg első nagyszabású kiállítását tervezi. Egyelőre nem áll szándékában eladni festményeit és fotóit, bár volt idő, amikor azt hitte, a festészettel pénzt is kereshet. Tinédzserként egyszer csúnyán becsapták.
A tájfotózáshoz is dukál némi humorérzék.
− Éppen a családi házunkat építtettük, amikor a kőművesek egy robogót ígértek, ha lefestem, milyen házban szeretnék élni. Majdnem egy hétig dolgoztam a vázlaton és a végleges képen, hiszen igyekeztem a környezetet és az épületet is aprólékosan kidolgozni. A jármű azóta sem érkezett meg. És mondanom sem kell, hogy más megrendelők sem ígértek milliókat.
Kóré Károly