Mire magazinunk e számát kezükbe veszik, mindannyian nyakig vagyunk az ajándékvásárlásokban, a nagytakarításban, a karácsonyi üzleti fogadásokban, na és persze sokan már most utálják az egészet, mivel csak az ünnepnapok terheit, anyagi gondjait és a stresszes hétköznapokat tudják magukénak, nem pedig az advent nyújtotta izgalmas várakozást, meghittséget és szeretetet. Decemberben a csapból is a „szeretet ünnepe” folyik, de ha beleszagolunk a nyűgös napokat átszövő feszültségfuvallatba, akkor olyan érzésünk támadhat, hogy ugyan beszélni rengeteget beszélünk a szeretetről, a segítségnyújtásról, a karácsony bőségéről, de megélni mintha mégsem tudnánk. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy kemény fába vágom a fejszém, azaz hogy néhány sort – reményeim szerint elgondolkodtatókat – papírra vetek az ünnep áldását és meghittségét megsemmisítő stresszről és botor hitrendszerekről, amelyek abban segíthetik Önöket, hogy több szeretetet tudjanak adni és kapni, és kevesebb feszültséget megélni.

            Kis hazánkban kevés olyan ember lehet – akár istenhívő, akár ateista –, aki a szeretet ünnepére valamilyen módon ne készülne. Sokan azon aggódnak, hogy mit vegyenek és miből, vagy hogyan vegyék meg szeretteiknek az általuk vágyott igen drága ajándékokat, hogyan fejezzék be a munkát túlórázás nélkül és így tovább. Sokan hangos veszeke dések vagy, mert éppen csendes duzzogások között töltik e téli hónapot, vagy mert gyakran elfelejtenek megtenni valamit az ünnepi előkészületekből, amiért persze egy szerettük nagyon dühös lesz rájuk, vagy csak olyan feszültek, hogy ingerültségük, fáradtságuk és fásultságuk miatt egyáltalán nincs kedvük az adventi fortélyokhoz, a gyermekek programjaihoz, és a céges/baráti bulikhoz, sőt igen gyakran még egymáshoz sem. Micsoda paradox! Gyakran pont a szeretet hónapjában adjuk a legkevesebb szeretetteljes figyelmet embertársainknak.

            De miként tudjuk elérni azt, hogy gyermeki odaadással várjuk a Télapót, izgalommal telve ültessünk Luca napján búzát, építsük a betlehemi jászolt, és hétről- hétre boldogan szépítgessük otthonainkat advent négy hetében, hogy azután karácsonykor a családdal és barátokkal igazán tüneményes hangulatban figyelhessünk egymásra és oszthassuk meg szeretetünket egymással? Úgy vélem ennek egyértelmű, de mégis a szürke hétköznapokban oly sokszor, oly nehezen megvalósítható módja van. Ez pedig az, hogy több minőségi időt töltünk szeretteinkkel és kevesebbet a drága ajándékokra való pénzkereséssel, illetve azok megvásárlásával. Tudom, most sokan felhördülnek, netán megmosolyognak, de hát a gyerek laptopot szeretne, az asszony új mosógépet, a család feje pedig autóját szeretné lecserélni és így tovább.

              Fogyasztói társadalmunkban valahogy befészkelte magát az a nagyon erős meggyőződés, hogy a karácsony attól lesz gazdag, ha jó sok pénzt költünk egymásra. De akkor miért is van annyi boldogtalan ember, aki kifejezetten utálja a karácsonyt, pedig nem él egyedül, megkapta a vágyott, új házi mozi szettjét, autóját, kabátját… és mégsem érzi az ünnepek áldását. Közben arról a jól ismert mérgező játszmáról se feledkezzünk el, amellyel sokan tönkre teszik szerettük örömét! Ez pedig az, amikor a másikkal azt éreztetjük, hogy micsoda áldozatot hoztunk csakis azért, hogy ő boldog legyen a fenyőfa alatti csomagok tartalma miatt. Gondoljanak bele, kinek kell egy ilyen ajándék, amihez a bűntudatot is hozzácsomagolták! Így persze sokan túlvállalják magukat mind időben, mind pénzben, aminek egyenes következménye a stressz.