„Az ember nem azért mosolyog, mert boldog, hanem azért boldog, mert mosolyog”

Megint eltelt egy hónap. Bízom benne, hogy sikerült sok új dolgot bevezetni a „csodafüzetbe”, melynek sok-sok bátorító gondolat és tett lett a következménye. Ez talán már most segített felépíteni egy „új” világot önmagadban. Remélem volt rá alkalmad, hogy lapozgasd, nézegesd és gondolkodj azokon a dolgokon, melyek új életed irányát fogják megmutatni, persze csak akkor, ha elhiszed, hogy tudsz és akarsz is változni.

 

Most a mosolygásról és annak fontosságáról fogunk beszélni.

„Bánatunktól megszabadulni legalább olyan nehéz, mint az értékes tulajdonunktól megválni. Sok angyal ereje szükséges ahhoz, hogy szétfeszítse kezünket, amelyben az életünk részévé vált szomorúságunkat szorongatjuk!”

Voltál már olyan helyzetben, amikor egy rosszkedvű, morcos emberrel kellett kapcsolatot létesíteni, problémát megoldani? Jól érezted magad? Sikerült hamar közös nevezőre jutnotok?

Én már rájöttem, ha hamar akarok elintézni valamit, akkor nagyon kedvesnek, közvetlennek kell lennem. Amikor az ügyintéző jókedvű, akkor még sokszor olyan dolgot is hajlandó elintézni, ami egyébként nem az ő feladata.

Meg kell tanulni mosolyogni.

A mosoly boldoggá tesz, jótékonyan hat a magatartásunkra, sőt mások magatartására is. Amikor mosolygunk, akkor a szervezetben olyan változások történnek, amitől jól érezzük magunkat.  

Próbáld meg, hogy ebben a hónapban minden emberre, akivel szemkontaktusba kerülsz, rámosolyogsz.

A mosoly segít abban, hogy jó kedvre derülj és a körülötted lévők is érezzék, hogy melletted jó lenni, mert pozitív energiákat küldesz feléjük. Ez azután olyan ismeretségekhez is elvezethet, melyre eddig nem is gondoltál.

Folyton-folyvást gyakorold a mosolyt!

Először gondolj valami számodra kellemes dologra, amikor mosolyogsz. Minél többet gyakorolsz, annál barátságosabb, meggyőzőbb lesz a mosolyod, mellyel egyre több embert vonzol magadhoz.

Éld meg az ittet és a mostot, raktározd el magadban azt a pillanatot, amikor a mosoly visszatükröződik RÁD.

E havi angyali üzenet Ariel arkangyaltól –
Terjeszd szét szárnyaid!

„Talán megijeszt a változás kilátása és a gondolat, hogy ez mennyi vesződséggel járhat, mégis készen állsz az elrugaszkodásra. Üdvözöld az új lehetőségeket, és tudd, hogy nyugodtan követheted a szívedet és az álmaidat. A szeretetet, a szolgálatot és a szellemiséget tartsd szem előtt, és kerüld el a kétkedő és szkeptikus embereket. Ne feledd, azzal ösztökélsz másokat, ha elmondod, hogyan változtattad a gondjaidat győzelemme.”

A mai alkalommal egy filmet ajánlok nektek, melynek címe: Ádám almái.

A film az emberről, a szeretetről, az áldozathozatalról és a derűről szól, mely a világot összetartja, s mely nélkül a világ nem működik.

Mindenképpen nézzétek meg, nem fogtok csalódni!

„Ez itt a fekete és ez a fehér”

A polaritásban élő ember életében minden és mindennek az ellentéte is szerepet játszik. A hétköznapi ember, aki az érzéseit nem jól éli meg, rosszként tapasztalja az őt ért hatásokat. A baj, a rossz vihet-e előre bennünket? Sokan nem hiszik, hogy – igen! Ehhez meg kell értenünk a „rossz” jelentését. Mire késztet bennünket, hogyan tanulhatunk belőle, miként válik a rossz „jóvá”.

Az ellentétek nem létezhetnek külön, hisz egymást teremtik, szükségszerűen feltételezik egymást. Jó – rossz, igen – nem, fehér – fekete, fény – árnyék. Mindig a helyzet adja, és mi valahogy megéljük az adott helyzetet. Ha képesek vagyunk tudatosan felvállalni egy sorshelyzetet, akkor más érzelemmel – máskent éljük meg. Ehhez azt is tudnunk kell, hogy mi a feladatunk.

Sokan felteszik a kérdést, meg van-e írva a sorsunk. A smaragdtábla legfontosabb alapvetése szerint: „amint fent, úgy lent”. Sorsunkkal feladatot is kapunk. Ha pedig tudjuk, felismerjük adott feladatunkat, akkor tudatosabban élhetünk. Kapunk hozza segítséget. Az asztrológia, a számmisztika es az ezotéria különböző területei segítenek abban, hogy jó döntést hozzunk. Vagy felismerjük és felvállaljuk a lehetőséget vagy nem. Ha nem, akkor a sors egész biztosan olyan helyzetbe hoz bennünket, ahol már csak megélni tudjuk azt, ami történik velünk. Ha tudatosak vagyunk, felismerhetjük, miért történnek velünk meg a dolgok „jól” vagy „rosszul”. Sorsunk a lehetőségek tárháza – út, melyen nekünk kell végigmenni.

Mit miért teszünk napi életünk szintjén így vagy úgy?

Meg akarjuk valósítani vágyainkat, de ez nem mindig esik egybe sorsunkkal. Sokszor tapasztaljuk, hogy valami jól működik és vannak nehézkes dolgaink. Van, hogy valamilyen helyzet állandóan szembe jön velünk, kellemetlenül ismétlődnek szituációk, kudarcok. Ilyenkor valószínűleg nem vagyunk eléggé tudatosak. Pedig el kell dönteni, arra akarunk-e menni, amerre a lehetőségek nyitva vannak? Akarjuk-e jól megélni? Engedni, hogy ezek a lehetőségek vezessenek bennünket az úton. Vagy vágyaink parancsának engedelmeskedve újra meg újra szembe menni a helyzetekkel, falnak ütközni, frusztrálódni. A vágyak, ösztönök hozzánk tartoznak. Fontosak, gyönyörűek, erősek, szükségesek, de uralni kell őket, hogy ne ők uraljanak bennünket.

Az asztrológia segít ebben. A horoszkóp (radix) megmutatja feladatainkat, lehetőségeinket. Segít eligazodni abban, hogy az életben mi miért történik velünk. Véletlenek nincsenek, ezt sokan tudjuk, de hogy miért nincsenek, arra a horoszkóp analógiai, a szimbólumok adnak választ. A horoszkópban a bolygók szimbolikus jelenteset megérteni nem mindig egyszerű. De mit is mutatnak nekünk?

Nézzük a két sorsjelölő bolygót:

Γ A Szaturnusz a karma és a kötelesség, mely megmutatja a feladatunkat.

Φ A Jupiter az út, ahol ezt megvalósíthatjuk, ahol boldogok lehetünk.

 

Az Uránusz, a Neptunusz es a Pluto transzcendens bolygók, ezek teremtik meg azokat a helyzeteket, melyek a sorsfeladataink megvalósítása felé vezetnek bennünket.

Most pedig lássuk azokat a szimbólumokat, melyek a horoszkópábrán azt a polaritást fejezik ki, amelyek a személyiségünkre is jellemzőek.

A Nap analógiái:

apa – férfi – férj – vezető – főnök – tudatos én – életerő – irányítás

A Hold analógiái:

anya – nő – feleség – beosztott – érzelmek – befogadás – alkalmazkodás

 

A férfi és a nő, a férj és a feleség, az apa és az anya, a vezető és a beosztott, az irányítás és az alkalmazkodás mind csak együtt létezik, kiegészítik egymást.

A Mars analógiái:

férfias akarat – erő – ösztön – vágy – szenvedély – energia

A Vénusz analógiái:

nőiesség – érzelem – harmónia – szépség – szerelem – ízlés – báj

A férfiasság és a nőiesség, az akarat és az érzelem, a szenvedély és a harmónia mind kézen fogva jár, melyet nap mint nap megélünk. Mindenkinek van férfi és nő oldala – anima és animus, jing és jang. Mind a kettő „ÉN” vagyok. Egy férfi csak akkor lehet igazán Nap, ha van mellette egy nő, aki Hold tud lenni a férfi mellett. De akarnak ma a nők Holdak lenni?

Egyre kevesebben vállalják fel. Egyre több nő választja a függetlenséget és a karriert. Inkább férfi énjükkel azonosulnak. Nem tudják megélni Hold-analógiájukat. Sok férfi férfias jelleget fedi el azáltal, hogy külsőségekben sem azonosul férfi szerepével.  

Még a parkapcsolaton belül is a rosszul értelmezett függetlenségre vagyunk.

Így szolnak József Attila intő szavai:

„…mi férfiak férfiak maradjunk

és nők a nők – szabadok, kedvesek”

 

POSTALÁDA:

 

Kérdés: Én választok rosszul, vagy van valami oka van annak, hogy mindig olyan férfit vonzok magamhoz, akik nem akarják vállalni a felelősséget a kapcsolatban? Eddig minden jól induló kapcsolatom azzal végződött, hogy engem hagytak el.

 

Válasz: Minden embernek van feladata az életben. Valószínűleg neked ezeket a férfiak hozzák. Az a probléma, amit nem láttál tisztán a kapcsolataidban, addig fog veled szembe jönni, míg rá nem jössz, és meg nem oldod. Meg tudod fogalmazni, hogy miért választottad ezeket a férfiakat? Gondolkodtál-e már azon, melyek azok a vonásaid, melyek ismétlődő helyzetekbe sodorják a parkapcsolataidat? Mik azok a hasonló szituációk, amelyek az egymáshoz való viszonyulásotokban negatív reakciókat váltanak ki a társadból? Ha majd erre rájössz, akkor fogod tisztan látni, hogy kire van szükséged, és milyen szinten kívánod megélni vele az együttlétet.

Két embert több minden köthet össze: szerelem, érdek, megszokás, a magánytól való félelem és még annyi minden. Tudod, melyik a te szempontod? Ami szét is választhatja őket: szerelem, önzés, érdek, félelem és még annyi minden más. Meg tudod magad fogalmazni a problémát? A feladatodat neked kell megoldanod. Ehhez az első lépés: nézz szembe önmagaddal, mert csak te tudhatod a választ. Nincs kifele út, csak befelé!

 

Várom kérdéseiteket:

reh.sylvia@mmmonline.hu

Mai gondolatomat hadd zárjam

Németh László szavaival:

„Milyen öröm örömet okozni!

S az emberek mégis milyen ritkán

szánják rá magukat.”