Így gyártják a CD-t !

Akár még eper illatú is lehet a lemeze!

 

 

 

                  Nem kis szenzációt és pánikot jelentett, amikor 1979-ben a Philips cég bejelentette, hogy az év második felétől sorozatban gyártja új hanglemezét és lemezjátszóját, a lézeres letapogatású „Compact Disc”-et vagyis CD-t.

                 A technológiai eljárást már az 1970-es évek elején kidolgozták és még 1976-ban bejelentették a hírt – olvashatjuk egy internetes oldalon. A teljes CD-gyártó felszerelést és a lejátszókészülék-gyártó üzemet azonban csak 1979-re tudták olyan technikai állapotba hozni, hogy kisebb széria előállítására is alkalmas legyen. A Compact Disc 1982 végén jelent meg Ázsiában, majd a következő év elején az amerikai és más piacokon is elérhetővé vált.

                 Magyarországon a Szuperlemez Kft. 2005 óta foglalkozik CD-gyártással és nyomtatással, valamint nyomtatók és sokszorosítók forgalmazásával. A cég sokoldalúságát mutatja még, hogy grafikai munkákat, hangvágást, videó forgatást, videóvágást, fotózást is vállal. Továbbá úgynevezett „lapozós” digitális prospektust is fejlesztenek, melynek interneten vagy CD-n való megjelenését egyaránt biztosítani tudják.

                Letár Tamás ügyvezetőtől megtudtuk, hogy az ügyfelek igényeinek megfelelően ma már léteznek különleges formátumú CD-k és DVD-k, így például névjegy nagyságú, mini kör alakú, de van shape-, bakelit-, átlátszó és illatos CD is, és akkor még a külső borítóikról nem is ejtettünk szót.

 

A megrendelő teendői

              Ha valaki gyártatni vagy nyomtatni szeretne egy zenei hanghordozót, akkor előtte egy stúdióban elkészít egy zenei anyagot tartalmazó úgynevezett mesterlemezt, és emellé terveztet egy grafikai anyagot. (A korong természetesen multimédiás CD vagy videó DVD stb. is lehet.) A kiválasztott gyártó cégnél az ügyfél beszél az egyéb igényeiről, majd árajánlatot kér. Amint mindenben megegyeznek, kezdetét veszi a több munkafázisból álló gyártás. Miután a CD sokszorosítása és nyomása megtörtént, érdemes lakkoztatni, ami karc- és vízállóvá teszi a lemezt. (Itt érdemes megjegyezni, hogy sem az otthoni, sem a céges felhasználás során nem javasolt a korongokat filctollal vagy akár öntapadós címkével ellátva rendszerezni. A papírcimke nemcsak esztétikailag lehangoló látvány, de kárt is okozhat a meghajtóban, ha a nagy forgási sebesség hatására a préselődő levegő felszakítja a címkét a korongról.)

                A gyártás után a megrendelő a kért csomagolásban átveheti a terméket vagy igény szerint kiszállítják. A csomagolás között is válogathat, lehet normál, illetve keskeny műanyag tok, szimpla vagy dupla, áttetsző, karton-, papír- vagy éppen pvc tasak.

 

A nyomtatási technológiákról

               A nyomdai és műszaki szakemberek gyakran használják a következő nyomtatási szakkifejezéseket: tintasugaras, hőtranszferes, ofszet, szitázásos, LightScribe, Labelflash. Vagyis nem árt segítséget kérni szakembertől, hogy a CD-k vagy a DVD-k gyártásánál milyen nyomtatási technológiát érdemes megrendelnünk. A Szuperlemez Kft. a következőképpen írja le és határozza meg az egyes nyomtatási technológiák közötti különbségeket.

 

Tintasugaras nyomtatás

              Közepes minőségű, de már céges igényeket is kielégítő technológia. Otthoni felhasználásra mindenképp javasolható. Nyomtatás során ügyelni kell a média és a nyomtató gondos megválasztására. Egyes médiafajtákon a festék megfolyik, mert a nyomtatható hordozó réteg nem került elég vastagon a korongra a gyárban. Kerüljük az ilyen típusokat! A kész CD/DVD nem víz- és karcálló, de bizonyos kisegítő lehetőségek – pl. laminálás, fixáló spray, szitalakk stb. – segíthetnek kiküszöbölni az ebből adódó hátrányokat. A vízálló tintasugaras média 2006-os piaci megjelenése (Taiyo Yuden) jó hírt hozott a tintasugaras nyomtatók tulajdonosainak, ugyanis ilyennel nyomtatva megközelíthetjük az egyébként jóval kiválóbb hőtranszferes nyomtatási eljárással elérhető minőséget.

               Egyes nyomtató típusok, például a Primera család termékei, lehetővé teszik a mini CD/DVD, illetve névjegy CD/DVD nyomtatását is. A régebbi típusok nem tették lehetővé az úgynevezett furatig való nyomtatást, de mára ez a lehetőség alapkövetelmény lett. Sőt mi több, ma már nagyon nehéz nem furatig, hanem csak az úgynevezett horonyig nyomtatható médiát beszerezni a piacon. Céges használatra − illetve néhány darabos mennyiség felett − javasolt az automata adagolós készülék előtérbe helyezése. A kényelem és a minőség mindenképp meg fogja hozni gyümölcsét. A piacon DVD íróval vagy írókkal ellátott kompakt célgépek is fellelhetők.

 

1982 végén jelent meg Ázsiában az elsô Compact Disc. Ugyan a legtöbb zenei CD-t külföldön gyártják, ám ha valakinek van egy úgynevezett mesterlemeze és hozzá grafikai terve, akkor szinte egyenes az út a lemezkiadás felé. A Szuperlemez Kft. 2005 óta foglalkozik CD-gyártással és nyomtatással. Tevékenységi köreik olyannyira kibôvültek a vásárlói igényeknek megfelelôen, hogy ma már nyomtatók és sokszorosítók forgalmazásával is foglalkoznak.

 

Hőtranszferes nyomtatás

                  Kiváló, professzionális minőséget eredményező technológia.

             Sokat lehetne elmélkedni azon, hogy az ofszet, a szitázásos vagy a hőtranszferes technológia nyerné-e el az aranyat egy esetleges versenytornán. Valószínűleg egyik sem, hiszen bizonyos korongtervekre ez, míg másokra a másik vagy a harmadik a legmegfelelőbb eljárás. Egy biztos: a hőtranszferesen nyomtatott korongok ízlésesek és időtállóak. Erős fényük és rendkívül éles, kontúros színeik igen kellemes látványt és tapintást biztosítanak az így nyomott korongoknak. Mind színes, mind fekete-fehér tervekhez kiváló. A nyomtatók általában vagy a vektorgrafikus (logó, felirat), vagy a pixelgrafikus (fotó) irányra vannak kalibrálva, de egyes típusokba (pl. TEAC) többféle festékszalag is behelyezhető, lehetővé téve ezzel a korongterv által megkívánt nyomat optimális elkészítését. A hőtranszferes nyomtatók általában nem kezelik a mini CD/DVD és a névjegykártya típusú lemezeket – tisztelet a kivételnek. Vigyázat! Egyes hőtranszferes nyomtatók csak 1 vagy 2 direkt szín alkalmazását teszik lehetővé, és kifejezetten otthoni felhasználásra készültek (alacsony darabszám esetén természetesen irodákban is alkalmazhatók).

              A fotórealisztikusan nyomtató hőtranszferes nyomtatók úgynevezett retranszfer eljárás segítségével először egy transzfer szalagra képezik le a nyomatot. A színes nyomat a CMYK színekből (a CMYK a Cyan (cián), Magenta (bíbor), Yellow (sárga) és Key azaz fekete színek rövidítése) áll elő, vagyis a nyomtató 4 db festékszalagot használ. A transzfer szalagról azután a már kikevert színek mintegy laminált felületként kerülnek rá a korongra – csodás színekben és fényhatásokban tündökölve.

 

Ofszet nyomtatás

              Talán a legjobb, de mindenképpen élvonalbeli CD/DVD direkt nyomási technológia. A nyomdai berendezés hatalmas beruházást igényel, ezért végfelhasználók számára csak szolgáltatókon keresztül érhető el. Általában gyártott média esetén, tehát préseléses médiagyártás utáni printelésre használják, többnyire minimum 500 db-os megrendelésnél. Kis darabszám esetén a költségei nagyon magasak. Írható média ofszet előprintelésével nagyon kevés cég foglalkozik, azok is főként a nagyobb (több száz) darabos rendeléseket részesítik előnyben. Nagyon fontos az ily módon printelhető média megválasztása, mert a nagy hőfelvétel miatt az adattároló reflexiós réteg (az írható rész) könnyen megsérülhet, ami a későbbiek során megírhatatlanná teheti a korongokat. A nyomtatás végeredményeként a hőtranszferes korongoknál mattosabb fényű, professzionális kivitelű, víz- és karcálló felületet kapunk, melynek fénye egy lakkréteg felvitelével tovább javítható. Nem véletlen, hogy a nagy gyárak, a filmforgalmazók, szoftvercégek stb. ezt a fajta technikát részesítik előnyben.

              A grafikát (korongtervet) CMYK-ban, 300 dpi felbontással készítsük!

 

Szitázás

               Bizonyos grafikai igények, pl. meghatározott direkt színek (max. 6 szín), homogén nagy felületek, vektorgrafikus ábrák, feliratok, logók esetén a legmegfelelőbb és legcélszerűbb választás lehet. A végeredmény: strapabíró, tartós, vízhatlan, karcálló nyomat. A szita- és az ofszetnyomás sok esetben kerül összehasonlításra, de hogy melyik nyomat a szebb, azt minden esetben a grafika jellege dönti el. A gyárak rendszerint mindkét technológiával rendelkeznek, és a grafika alapján tesznek javaslatot a megrendelőnek a választandó technológiára.

 

LightScribe – lézergravírozás

             LightScribe technológia olyan integrált rendszer, mely speciális bevonatú lemezeket és külön e célra kifejlesztett beégető (gravírozó) szoftvert alkalmaz precíz, szitanyomás minőségő címkék előállítására.A gravírozást a LightScribe technológiát kezelni tudó DVD-írókkal végezhetjük el úgy, hogy írás után egyszerően megfordítjuk a lemezt és egy segédszoftver segítségével elindítjuk a gravírozást.

              A minőségen kontrasztnövelő programok segítségével javíthatunk. Ezzel a technológiával – minden probléma nélkül – bárki készíthet látványos címkéket zenei válogatás CDhez, digitális-, videó- és fényképarchívumhoz, de akár üzleti célokra is. A LightScribe CD/DVD korongok több alapszínben is kaphatók. Bézs, narancs, piros, sárga, zöld és kék. Figyelem! A közhiedelemmel ellentétben a technológia nem teszi lehetővé a színes gravírozást. A grafika a korong alapszínének árnyalataiból áll elő.

 

Labelflash

              LightScribe technológiához hasonló eljárás. A Labelflash technika korábban került kifejlesztésre, de kevésbé terjedt el. Alkalmazását többnyire az NEC írók teszik lehetővé kizárólag Fuji típusú DVD-re (csak DVD). Érdekessége viszont a LightScribe-bal szemben, hogy a korongok mindkét oldalára gravírozhatunk vele (az adatok megírása után az írott rész nem megírt sávjára, valamint a gravírozható felület egészére). A Labelflash DVD csillogó kék színű.

 

A gyártás folyamatáról

               A gyártás, nagyüzemi sokszorosítás alapja a precíziós műanyagfröccsöntés. A gyártás első fázisa a mastering, melynek során elkészül a megrendelő által átadott mesterlemezről a sorozatgyártáshoz szükséges stamper azaz nyomólemez (a CD/DVD negatív formája, egy 300 mikron vastagságú nikkel lemez). Ezt a nyomólemezt (nevezzük szerszámnak) helyezik be a sokszorosító gépbe, mely polikarbonát granulátum megolvasztása után CD/DVD lemezeket présel. Az információ-struktúra, a CD/ DVD logikai képe nem beégetéssel kerül kialakításra a préselés során, hanem a mastering során, a szerszám készítésénél alakítják ki. A nyomólemez a sokszorosításra kerülő CD/DVD negatív formája, mely fizikailag hordozza a digitális információ bináris kódjainak megfelelő kombinációját. Erre a nyomólemezre préselik rá a megolvasztott polikarbonátot, mely felveszi az adott CD/DVD geometriai rajzolatát. A fröccsöntő-gép által kiadott átlátszó korongok már hordozzák az információ-struktúrát, de csak akkor játszhatók le, ha a tükröződést biztosító fémréteget is felhordják.

                Az átlátszó CD/DVD korongokat Al vagy AlCu (alumínium vagy alumínium-réz) ötvözettel fémezik, melynek eredménye a szakma szóhasználatával ezüstnek vagy aranynak nevezett lemez (az elnevezés csak a színre vonatkozik).

                 Végül a felületet lakkal vonják be a mechanikai sérülések kivédésére. A teljes folyamat számítógép által vezérelt és folyamatos minőség-ellenőrzés mellett megy végbe. A lemezek elkészülte után a grafika ofszet vagy szitázásos technológiával kerül a felületre. A sokszorosításnak ezt a módját csak bizonyos darabszám felett érdemes választani, mivel kis példányszámnál a nyomólemez költsége aránytalanul megnöveli a fajlagos, 1 korongra jutó költségeket. A Szuperlemez Kft. 2000 példányszám feletti megrendelésnél nem számol fel nyomólemez készítési díjat.

 

Ha csak írni szeretnénk a CD-t

              A hagyományos írás számítógéppel történik. Az írásnak (vagy égetésnek) ezt a fajtáját szinte minden számítógép-felhasználó ismeri és próbálta már. A folyamathoz mindössze egy belső vagy külső CD vagy DVD íróra van szükség, és egy írásvezérlő programra. Legtöbb felhasználó a Nerót használja, de egyéb szoftverek is megtalálhatók a piacon. A biztonságos és pontos másolás érdekében különösen audio- és videóanyag rögzítésénél kell arra ügyelni, hogy az írási sebesség minél alacsonyabb legyen.

 

A gyártott vagy az írott CD a jobb?

               A gyártás előnye az írható CD vagy DVD média megírásával szemben az, hogy jobban kizárja az emberi tévedést (pl. összekeverést, túl nagy sebességgel való írást stb.), illetve az írási folyamatból származó esetleges hibákat (amikor maga az író hibásan rögzíti az adatokat). Gondos, figyelmes munkával azonban ezek a tévedések egyszerű írás esetén is elkerülhetők. A gyártás során elkészült korongok általában tartósabbak az írottaknál, bár ennek a gyakorlati jelentősége igen csekély, hiszen az adott célnak mindkét típusú termék általában tökéletesen megfelel. Azt is meg kell jegyezni, hogy vannak az írható lemezek közt kifejezetten archiválási célra gyártott, hosszú élettartamú lemezek.

             A gyártás hátránya, hogy főként magas darabszámnál jöhet szóba, tehát akár tetszik, akár nem, bizonyos darabszámig mindenképp a hagyományos másolásra kell szorítkoznunk. A lélektani határ 500 és 1000 darab környékén húzódik, de ez főként a vevő igényein és anyagi lehetőségein múlik.

 

Az egyre különlegesebb igények

               A használók igényei és a technika fejlődése lehetővé tette névjegykártya nagyságú CD-és DVD-k életrehívását. A névjegy CD (84 x 59 mm) tárolókapacitása többfajta − 30 MB-tól 60 MB-ig terjed. A névjegy DVD méreteiben megegyezik a névjegy CD-vel, csak tárolókapacitása nagyobb: 330 MB. Ám vannak már mini CD-k is (80 mm), amik kiválóan alkalmasak promóciós célokra: magazinba, prospektusba könnyen elhelyezhetőek, ideális tárolókapacitással (200 MB). További előnyük, hogy postai úton is gazdaságosabban kézbesíthetőek. A mini DVD (80 mm) 1,4 GB tároló kapacitásával különlegességnek számít. De ugyancsak említést érdemelnek az úgynevezett shape CD-k, amik különleges, egyedi formájú lemezek, melyek a megrendelő elképzelései szerint készülnek. Mint ahogyan a bakelit (vinyl) CD-k, amik visszavisznek a bakelit hanglemezek korába: ugyanaz a megjelenés, csak mérete és tárolókapacitása más, mint a hagyományos CD lemezeké. Bármilyen CD lejátszón hallgatható. A polikarbonát anyag lehetővé teszi kedvenc színed kiválasztását: fekete, kék, rózsaszín, sárga, zöld, arany és piros színekben rendelhető. Ugyancsak közkedveltek az átlátszó CD-k (AB-CD), melyek különösen alkalmasak promóciós eseményekre elegáns és egyedi megjelenésük miatt. A nyomtatás csupán a lemez belső 80 mm-es felületén lehetséges, ez hordozza a ráírt adatokat is − a többi rész áttetsző marad.

             Az elmúlt ünnepek nagy slágere volta az illatos CD, aminek jellemzője, hogy az illataroma a gyártás során kerül a lemezre, így válik igazán egyedivé. Választható illatok: gyümölcsök, fűszerek, ételek, virágok, a karácsony illatai, erdei illatok.

             Vagyis egy természetfilmet vagy egy ételfotókat tartalmazó CD-t most már nemcsak hallgathatuk és nézhetünk, hanem akár még be is lélegezhetünk.

 

 

Tábori Zsuzsa