Hogyan készülnek a világ legnagyobb hangszerei?
Orgona, a hangszerek királynője
Ha „Orgonán játszani annyi, mint az örökkévalóság megérzésébôl és megértésébôl fakadó erôt kinyilvánítani”, „akkor orgonát építeni pedig annyi, mint az örökkévalósághoz tényként fogható bizonyítékot szolgáltatni.” A magyar származású, francia zeneszerzô, Widor Károly Mária szavait Váradi István orgonaépítô gondolta tovább. A mester munkái az ország és a világ számos templomában segítik a hívek áhítatba merülését, illetve a zenekedvelôk mûvelôdését, szórakozását. Ahhoz, hogy valaki képes legyen egy ilyen hangszermonstrumot megalkotni,nem kevesebb , mint 36 szakmát.
Magyarországon mintegy 3500 orgona működik templomokban, és tucatnyi nem egyházi kulturális intézményekben. Ezeknek többsége az 1870-es évektől épült egészen az első világháborúig.
Váradi István egy orgonaépítő dinasztia negyedik generációjának képviselője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hangszerészképző iskolájának volt oktatója, és az orgona mestervizsga bizottság elnöke. Saját bevallása szerint sok mindent tanult édesapjától, aki azonban mindent csupán egyszer volt hajlandó neki megmutatni, ha valamit nem értett vagy jegyzett meg elsőre, azt csak ellesni tudta később…
Ma már sok templomban digitális, azaz nem sípos orgonát használnak. Ezek elônye, hogy bizonyos regisztereket élethûbben utánoznak. Az új megoldás hátránya abból adódik, hogy eleddig nem sikerült kifejleszteni azt a hangszórót, amely több regiszter összekapcsolása esetén ne torzítana, hiszen szemben a sípos orgonával, a hangfal egyetlen hangforrásnak számít.
– Ez a szakma teljes embert kíván. Én az orgonákkal fekszem és kelek – mosolyodott el az orgonaépítő és hozzátette: aki sikeres szeretne lenni ezen a területen, nem kevesebb, mint 36 szakmához kell értenie. Elvégre nem hívhat külön asztalost a hangszerbútor megépítéséhez, és ideális esetben a sípot is maga készíti. Otthon kell lennie a mechanikában, az akusztikában és zenetörténetben is, a modernebb hangszerek esetében pedig az elektro- és számítástechnikában.
Az orgona billentyűs aerofon hangszer, melynek esetében egységes hangterjedelemről – szemben a legtöbb instrumentummal – nem beszélhetünk. A korlátlanul bővíthető számú sípokat az eltérő módszerrel fújtatott levegő szólaltatja meg. Az ősi orgonáknál erre a feladatra pumpaszerű szerkezeteket használtak, ma már az egyébként teljesen mechanikus hangszereket is elektromos fújtatómotorral/ motorokkal látják el.
A sípok, már amelyeknek a mérete ezt lehetővé teszi, akár szájjal is megszólaltathatók. Sok orgonakészítő kapott emiatt ólommérgezést, amikor a hangszer építésekor a sípokat kipróbálta. A megfelelô hangmagasságot és hangszínt ma már inkább egy kifejezetten erre a célra készült „intonálóorgona” szélládája segítségével tesztelik.
A sípokat hagyományosan ólommal ötvözött ónból készítik, ám kutatások kimutatták, hogy csupán évszázados tévhit, mely szerint a síp anyaga befolyásolja a hang minőségét. Úgy tartották, hogy az ólom puhítja a hangot. Az orgonaépítők a könnyű megmunkálhatóság miatt ragaszkodnak ehhez a jól bevált anyaghoz. Kisebb számban fából is készítenek sípokat, és extrém esetekben a karzat tartóeleme nem más, mint az orgona egyik igen szépen szóló, óriási betonsípja. Aki ezt meg szeretné nézni, az többek között a washingtoni helyőrségi templomban megteheti. A sípok háromnegyede ajaksíp, kisebb hányada pedig nyelvsíp. Előbbi működési elve a futballbírók sípjával azonos, persze az orgonasípban nincs gurgulázást biztosító golyó. A nyelvsípra az egyik leghétköznapibb példa a szilveszteri trombita, melyben a levegő egy lapocskát megrezegtetve jut a hangot felerősítő tölcsérbe.
A katolikus egyház elvben tiltja az elektromos elven megszólaló hangszerek használatát a szertartások alatt, viszont az orgona „drágasága” miatt mégis szemet huny, ha egy egyházközség ezt a szabályt megszegi.
Váradi István kérdésünkre leszögezte: egy jól megépített orgona megszólalása nem késhet a leütéshez képest. Ha ez mégis megtörténik, az leginkább a hangszer mechanikájával, illetve a levegőáramlást biztosító szelepek meghibásodásával magyarázható. Nem számít viszont hibának az akusztikus késés, ami a hangszernek otthont biztosító környezetre vezethető vissza. Egy finnországi templom orgonájának méretéből, illetve a templom tulajdonságaiból adódóan
a hangszer „gyomrában” helyet foglaló művész nem is hallja játékát, ezért fülhallgatón keresztül kell azt figyelemmel kísérnie. Az akusztikus késésre különösen akkor kell odafigyelni, ha a karnagy zenekarral játszik, hiszen akár 1–2 ütemmel is előbb kell járnia a többieknél.
– Tanítványaimmal elvégeztünk egy érdekes kísérletet. Az egyik tanuló tízféle anyagból készített fasípot. A fafajta kivételével a sípok valamennyi tulajdonsága megegyezett. A kísérlet során megállapítottuk, hogy csupán az a lucfenyő szól egy egészen minimálisan szebben, amiből a hegedű lapját is készítik – magyarázza Váradi úr.
– Egy kétezer sípos orgonában mintegy többszáz fasíp is lehet. Ha egy síp megszólal, akkor a környezetét, vagyis a körülötte levő sípokat is rezonálja.
– A késő barokkban élt egy Gabler-nevű mester. Akkoriban a hangszerkészítők „beköltöztek a templomba” a családjukkal együtt, és fizetség gyanánt nemcsak pénzt, hanem lakást és teljes ellátást is kaptak. Egy orgona megépítése 10–20 évig is eltarthatott. A weingarteni bazilika jellegzetessége az igen sok ablak. Gabler a mechanikus orgonát az ablakok közötti részbe építette bele. Mivel a papok nem mindig fizették ki tisztességesen, olykor-olykor megszakította az orgona készítését. Bosszúból vagy tréfából a hangszerben elrejtett egy szerkezetet, amely bekapcsolt állapotban levegőszegénnyé tette az orgonát. A hangszert öt évvel ezelőtt egy svájci cég újította fel, amely megtalálta ezt a szerkezetet. Több művész is kíváncsi volt rá, vajon van-e a blokkoló legendájának valóságalapja, ezért megkérték a szakembereket, kapcsolják azt be. Mikor ezt megtették, valóban nem lehetett az orgonát megfelelően tovább használni. Az egyház persze kifizette a svájci vállalkozást – ezért a cég tulajdonosa elhárította az akadályt, de Gabler titkát megőrizte és nem árulta el a gátló helyét – mesélte Váradi István.
Hogyan működik az orgona?
Minden hanghoz tartozik egy szelep, amely a hozzátartozó billentyű leütésekor megnyílik és átengedi a levegőt, az adott billentyű sípjaihoz. A billentyűhöz egy igen érzékeny mechanika tartozik, hiszen már a néhány milliméteres billentésnek is eredményt kell elérnie. A hangszer belsejében elhelyezkedő rendszerben a szelepeket bőrfülekkel és jó minőségű, nemesfából készült szalag segítségével hozzák összeköttetésbe a billenőkarral. A billentyűket a szélládával összekötő rendszert nevezik traktúrának. Valamennyi manuálhoz saját szélláda tartozik, ahonnan a berendezés a levegőt a sípokba irányítja.
Az orgonát leegyszerűsítve felfoghatjuk egy egyszemélyes zenekarnak is. A berendezés regiszterekből (sípsor) és manuálokból (billentyűsor) áll. A regiszterek száma orgonánként eltérő, 10 vagy akár 100–200 is lehet. Ennek csak a megrendelő pénztárcája és az épület mérete szabhat határt. A regisztereket rendszerint fúvós hangszerekről nevezik el, aszerint, hogy melyik hangszert hivatottak utánozni. A leggyakrabban használt ajaksípos regiszterek a principal, gamba, flöte, salicional, oktave, cimbel és a mixtura. A nyelvsípregiszterek között a trompete, oboa és a vox humana a legelterjedtebb.
A regisztereket a fából, csontból vagy porcelánból készült kapcsolólapokkal választhatja ki a művész, de egyszerre akár többet is működtethet. Ilyenkor is a levegő áthaladását szolgáló szelepek játszanak szerepet. A regiszterkapcsolóval tehát azt szabályozzák, hogy a rendszer átengedje-e a levegőt, és ezáltal az adott sípba jutassa, vagy se. Rendszerint valamennyi billentyűhöz valamennyi regiszteren tartozik egy-egy síp, néha több is. Minél nagyobb egy orgona, annál több billentyűsorra van szükség, hiszen máshogy nehéz lenne megoldani a megfelelő működést.
A legmodernebb orgonákban a még mindig mechanikus elven működő alkatrészeket számítógépek vezérlik. Ennek az az előnye, hogy a computer memóriája képes eltárolni a művész által beprogramozott regiszterkombinációkat, és egyetlen gombnyomással elérhetővé válik az az eredmény, amihez korábban akár külön segédekre is szükség volt.
Megfelelő karbantartás esetén az orgona évszázadokig szolgálhatja a közösséget. A hangszerszerelők rémálma, amikor egy évtizedek óta nem javított orgonához hívják. Ilyenkor ugyanis nem meglepő, hogy az orgona belsejét akár háromujjnyi vastagságban madár és denevér ürülék, valamint por lepi el. Mivel a hangszerben fa alkatrészek is találhatók, védekezés hiányában kifejezetten ideális otthont biztosít a szuvaknak.
Mekkora egy orgona értéke?
Ez természetesen a mérettől függ. A Szent István Bazilika orgonáját, ha ma kellene megépíteni, körülbelül 300 millió forintból lehetne kihozni. Érdekességként megemlítjük, hogy a bazilika eredeti hangszerének csak a szekrénye eszmei értéke ugyanennyi. A ma épített orgonák áráról annyit lehet általánosságban elmondani, hogy Magyarországon regiszterenként mintegy 2,2–2,5 millió forint. Németországban 6 millió forint! Ez adhat esélyt a magyar mestereknek a külföldi lehetőségekre.
Hogyan készül a síp?
A műhely az ónt, ólmot tömb formájában vásárolja. A mester eldönti, milyen arányban ötvözi a két nyersanyagot, majd egy üstben összeolvasztja őket. Általában 70–80 százalékos ónhoz 30–20 százalék ónt kevernek. A folyékony fém egy öntőszerkezetbe kerül, ahol az anyagot lehűtik a megfelelő hőmérsékletre (190 ˚C), majd egy speciális vászonnal borított asztalra kiöntik. A még mindig folyékony halmazállapotú fémet átöntik egy szánkóba és kiöntik az asztalra, a szánkómagassága az öntőasztaltól adja a lemez vastagságát, az ötvözet megszilárdulása után már el is készült a lemez. Ezután következik a lemez gépi gyalulása. Ezt méretre szabják, és megfelelő vastagságú csövek segítségével elkészítik a síp derekát. Az illesztési felületet összeforrasztják. A síp lábát is ugyanebből az anyagból gyártják, és természetesen végül a két részt összeillesztik közötte az úgynevezett maglappal, mely a megszólalást eredményezi.
Magyarországon csak ajaksípokat készítenek, a nyelvsíp előállítása némileg bonyolultabb a belül elhelyezkedő nyelvlap miatt. Ez még nem is lenne probléma, de mint azt cikkünkben már írtuk, nyelvsípból lényegesen kevesebbet használnak egy-egy hangszerben, ezért csak akkor éri meg a nyelvsíp készítéséhez szükséges szerszámokat, sablonokat, gépeket, beszerezni, ha kifejezetten azzal szeretnének foglalkozni.
Az orgonát értelemszerűen alkatrészenként szállítják a helyszínre. A kisebb és közepes hangszereket először teljesen felépítik a műhelyben, és csak tökéletes működés esetén szállítják a megrendelőhöz. A gigantikus méretű bazilikai orgonáknál erre nincs lehetőség. Ezért a sípokat a műhelyben hallás alapján ellenőrzik, majd a templomokban már műszert használnak a hangoláshoz. A végén pedig füllel egyenlítenek, mert a gépi temperatúra túl merev.
Kóré Károly
