Partra vetették magukat a delfinek

Huszonöt hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin sodródott a partra január elején az új-zélandi Déli-sziget északnyugati részén – jelentette a lenta.ru hírügynökség az AP-re hivatkozva.

Hét delfin elpusztult, de 18 másikat sikerült az állatmentőknek visszajutatniuk az óceánba.

A szakértők tartanak attól, hogy újabb delfinek sodródhatnak ki a szárazföldre, ezért az állatmentők önkéntesekkel együtt folyamatosan járőröznek a partoknál.

Új-Zéland partjainál sorozatosak a hasonló esetek, főként a meleg időszakban. A mostanit megelőzően tavaly decemberben és novemberben is tömegével vetődtek partra delfinek. A hírügynökség szerint 2011 februárjának végén 107 gömbölyűfejű delfin pusztult el a Stewart-szigeten.

A szakértők a jelenségre eddig nem találtak tudományos magyarázatot, hogy miért is vetődnek tömegesen partra az állatok. Egy feltételezés szerint Új- Zéland déli részénél valami ismeretlen okból a delfinek elveszítik a tájékozódási képességüket, és így táplálékkeresés közben rossz irányba haladnak, s a sekély part menti vizekbe tévednek, ahol pedig kisodródnak a szárazföldre. Egy másik elmélet szerint az történik, hogy van a csapatnak egy beteg tagja, amelyik tévedésből a part felé veszi az irányt, a többiek pedig egyszerűen csak követik.

A gömbölyűfejű delfin az új-zélandi vizekben élő leggyakoribb cetfaj. Egy kifejlett példány akár 8,5 m hosszúra is megnőhet, súlya pedig elérheti a 3 tonnát, de egy átlagos állat is körülbelül 800 kg-ot nyom. Angolul pilótabálnának nevezik, mert azt tartják róla, hogy a halászokat elvezeti a heringrajokhoz. Az állatmentők általában a dagály megérkezése után – amikor is a víz megemeli a súlyos vízi emlősöket – igyekeznek visszatolni őket a mélyebb részekbe, s azután csónakokkal csalogatják őket a nyílt óceánba. Sokszor azonban már túl későn érkeznek.

Illemórákat vesz a káromkodós papagáj

Illemtanfolyamra kell járnia büntetésből egy birminghami egzotikus állatokat bemutató központ új lakójának, egy arapapagájnak, miután kiderült róla, hogy rendszeresen káromkodik, és trágár szavakat használ.

A Mr. T. névre keresztelt papagáj azért került a Tropical Inc. nevű központba, mert a hatóságok elkobozták őt előző gazdáitól. Nyilvánvalóan tőlük tanulta a trágár beszédet – írta a The Daily Mail.

A központ tervei szerint a papagájnak egy oktatóprogramban kellene részt vennie. A programban általános iskolásoktól egyetemistákig mindenféle korú diákoknak tanítanak természettudományi ismereteket. Mr. T. azonban egyelőre csúnya beszéde miatt nem lehet részese a foglalkozásoknak. Helyette neki magának kell órákra járnia, amelyeken gondozói igyekeznek megtanítani őt az illedelmes beszédre. A terv az, hogy összeismertetik őt néhány, kevésbé vulgáris szókinccsel rendelkező fajtársával, emellett pedig rengeteg új kifejezéssel bővítik az arapapagáj szótárát.

Egyelőre nem tudni, mennyi időbe telik átnevelni a hétéves korúnak becsült mocskos szájú papagájt, s mikorra sikerül végleg elfelejtetni vele az összes, nyomdafestéket nem tűrő szót. Steve Rowlands, a központ vezetője azonban bizakodó. Mint a brit napilapnak elmondta, Mr. T-nek igen jók az esélyei arra, hogy illedelmes papagájjá váljon, ugyanis nagyon barátságos, közlékeny és fiatal korának köszönhetően rendkívül tanulékony.

 

Bundás melltartót kaptak a jakutföldi tehenek

A rendkívüli hideg időjárás miatt bundás melltartókba öltöztették az észak-oroszországi Jakutföldön a teheneket – adta hírül a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

A nyúlszőrrel bélelt fehérnemű arra szolgál, hogy a tehenek tőgyét védje a lefagyástól.

– A ruhadarab alapvetően egy háromszögletű meleg anyag, aminek a belsejébe nyúlszőrmét, a sarkaihoz pedig hevedereket varrunk. Két hevedert az állat hátán keresztül, a harmadikat pedig a farka alatt vezetünk át, majd felül mind a hármat összekötjük – magyarázta el a kilenc tehenet gondozó Natalja Szemjonova.

Hozzátette, hogy Jakutföldön a szarvasmarhatartóknál régóta szokás, hogy efféle „ruhadarabokat” adjanak télen az állataikra.

– Az itteniek számára ez megszokott látvány, de nem csodálom, hogy messziről jött emberek viccesnek találják a melltartós teheneket – ismerte el.

Jakutföldön már idén januárban is mértek –55 °C-ot.

 

Fogyókúrás program elhízott házi állatoknak

A Nestlé Purina állateledeleket gyártó vállalat internetes kampányt indított, amellyel segítséget kíván nyújtani a túlsúlyos kutyáknak és macskáknak, illetve gazdáiknak abban, miként szabaduljanak meg közösen fölös kilóiktól. A fogyókúrás program a „Project: Pet Slim Down” elnevezést kapta.

A lenta.ru hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Államokban indított program értelmi szerzői ugyanis úgy vélik, hogy az elhízott kutyák, macskák gazdái alapvetően nincsenek tisztában azzal, mivel etessék állataikat, milyen fizikai terhelésre van kedvenceik szervezetének szüksége, és milyen felszerelések szükségesek a tornagyakorlatokhoz. Gyakori az, hogy a gazdik, akik lusták foglalkozni a háziállataikkal, maguk is elhíznak, elhízottak.

Egy olyan interaktív programot dolgoztak ki, amelyben tanácsokat adnak a gazdiknak, hogyan diétáztassák kövér kedvencüket, s eközben maguk a gazdik is figyelemmel követhetik saját testsúlyuk alakulását. A programban való részvételhez nem kell mást tenni, csak kitölteni egy űrlapot és regisztrálni a cég honlapján. A regisztrált állattulajdonosok rendszeresen kapnak tanácsokat állatorvosoktól és táplálkozástudományi szakemberektől, ráadásul a kutya- és macskagazdák egymással is kapcsolatba léphetnek, s megoszthatják tapasztalataikat. Fotókat is cserélhetnek egymással, hogy megmutassák, milyen volt cicusuk vagy kutyusuk a diéta megkezdése előtt, s milyen lett utána.

Szakértők szerint jelenleg az Egyesült Államokban a házi kedvencek több mint fele túlsúlyos.

Szobrot emelnek a friss házasoknak

Szobrot állítanak a friss házasoknak az Oroszország vlagyimiri körzetében lévő Kolcsugino városában. A menyasszonyt karjában tartó vőlegényt ábrázoló alkotást a tervek szerint a szerelmesek ünnepnapján, Valentin- napkor, azaz február 14-én avatják fel – jelentette a Komszomolszkaja Pravda.

Az „Út a családi tűzhely felé” címet viselő kompozíció Vjacseszlav Belcsuk szobrászművész alkotása. A gránitból készült szobrot a művész nyolc hónap alatt alkotta meg.

A szobrot egy nevezetes kávéház mellett állítják fel. Kialakult hagyomány ugyanis, hogy a helybeli friss házasok az esküvő napján felkeresik ezt a kávéházat.

Oroszországban nem ez az első eset, hogy újdonsült házasoknak állítanak szobrot. Hasonló témájú alkotás díszeleg már Hanti- Manszijszkban és Novoszibirszkben is.

Műszárnyat kapott egy brit tyúk

Részleges szárnyprotézist készítettek Nagy-Britanniában egy házi tyúknak. A műtétet, amelynek során a tyúk egyik szárnyának végét helyettesítették protézissel, egy cheshire-i állatklinikán végezték el – adta hírül a Knutsford Guardian.

Az Amelia névre keresztelt tyúknak még tavaly tört el a szárnya. Gazdája, az 51 éves Sue Murphy úgy döntött, hogy szakemberektől kér segítséget házi kedvence számára, s nem sajnált a műtétre 600 fontot rákölteni.

– Ha macskám, vagy kutyám lenne, ugyanezt megtettem volna érte. Sokan gondolják úgy, hogy elment az eszem, de hát ő az én házi kedvencem – nyilatkozta a sajtónak Sue Murphy.

A műtét óta Amelia jól van, a protézis egyáltalán nem zavarja őt, épp olyan lelkesen csapkod műszárnyával, mint annak előtte az igazival.

Kontaktlencsét kapott egy amszterdami elefánt

Kontaktlencsét helyeztek be egy nőstényelefánt szemébe az amszterdami állatkertben – adta hírül a Radio Netherlands Worldwide.

A műtétet Anne-Marie Verbruggen állatorvos végezte el a Win Thida névre keresztelt ázsiai elefánton. Mint Verbruggen elmondta, végzett már hasonló operációt lovakon, de elefánton most először. A műtét kevesebb, mint egy órát tartott, és helyi érzéstelenítéssel végezte el a szakorvos.

Az elefánt az orvos szavai szerint az operáció közben rendkívül együttműködő volt.

Win Thidának, az állatkert domináns nőstényének azért lett szüksége kontaktlencsére, mert összetűzésbe keveredett az állatkert egy másik elefántjával, és verekedés közben megsérült a szaruhártyája, a fájdalom miatt pedig nem tudta nyitva tartani a szemét. Rögtön a műtét után az elefánt máris ki tudta nyitni a szemét. A szaruhártya-sérülése pedig az állatorvos szerint a kontaktlencse védelmének köszönhetően hamarosan meggyógyul.

Win Thida lett az első, Európában élő elefánt, akinek kontaktlencséje van. A 45 éves Win Thida 2004 óta él Amsterdam Artis nevű állatkertjében, amely Hollandia legrégebbi állatkertje. 1838-ban alapították, s jelenleg mintegy 900 állatfaj tekinthető meg benne.

Tetováló szalon a templomban

Rendhagyó módon próbálja egy michighani pap becsábítani a templomába az embereket: Steve Bentley tetováló szalont nyitott az Isten házában – adta hírül a The Flint Journal.

Mint Bentley kifejtette, sokan a hagyományos templomokban kényelmetlenül érzik magukat, nekik szeretne ily módon kedvet csinálni a templomba járáshoz.

– A tetoválás része a mai modern művészetnek, nem látok benne semmi erkölcstelent – szögezte le a pap. Mint hangsúlyozta, ő személy szerint helytelennek tartja azt az általánosan elterjedt nézetet, miszerint a tetoválás együtt jár a kábítószer-fogyasztással és a pornográfiával.

Magának Steve Bentley-nek is van egyébként két tetoválása, amelyek közül az egyik már a templomában létesített szalonban készült. Elismerte, hogy temploma nem nevezhető hagyományosnak, de ugyanúgy, mint más papoknak, neki is az a célja, hogy hasson az emberekre, s helyes irányba terelje őket.

A The Flint Journal szerint Bentley gyülekezete jelenleg mintegy ezer fős, a hétvégi istentiszteleteket pedig körülbelül a fele látogatja rendszeresen.

A templomban egyébként nemcsak tetoválást, hanem más rendhagyó tevékenységeket is folytatnak: Bentley megengedi például, hogy időnkét szabad küzdelmeket rendezzenek, s egy autószerelő műhely is működik az épületben. – Minek egy millió dolláros épület, ha csak néhányszor használjuk egy héten? Ez pazarlás, mi pedig arra törekszünk, hogy az emberek hasznára legyünk – szögezte le a pap.

Pulyka rontott egy könyvtárba

Betört a dél-dakotai állambeli Deadwood könyvtárába egy pulyka. A madár egy csukott ablakon keresztül rontott be az épületbe, kitörve az ablaküveget – írta meg a Black Hills Pioneer.

A városi hatóságok a törött ablak láttán azonnal betörésre gyanakodtak, s értesítették a könyvtár igazgatónőjét, aki a férje és egy rendőr kíséretében azonnal a helyszínre ment. Az épületben azonban senkit sem találtak, a pulyka ugyanis elrejtőzött egy könyvespolc mögé.

Meglepve tapasztalták ugyanakkor, hogy lábnyomokat sem látnak se kívül, se belül a törött ablaknál, így nem értették, miként mászhatott be a betörő. Tovább kutattak az épületben, s kis idő elteltével az igazgatónő a padlón pulykalábnyomokra lett figyelmes. Ekkor jöttek rá, hogy a behatolást nem ember, hanem egy szárnyas állat követte el. A pulykát is hamarosan felfedezték a polcok között, s körülbelül húszpercnyi üldözés után elfogták a menekülés közben ide-oda repdeső, szaladgáló madarat, majd lepedőbe csavarták, kivitték az utcára, ahol szabadon engedték.

A pulyka sietve egy közeli bozótosba menekült, s eltűnt a szemük elől.

 

Kovács Andrea