Úri muri a pesti éjszakában
Magyar és külföldi méltóságok, dúsgazdag üzletemberek, diplomaták és politikusok kedvelt szórakozóhelye volt az 1930−40-es évek Budapestjének fényűző, fülledt erotikájú lokálja, a világhírű Arizona mulató. Egy sötét, zavaros történelmi kor, a gazdasági válság, és az azt követő háborús évek ikonja lett ez a süllyeszthető páholyairól ismertté vált revübár, amelynek falai között hírességek múlatták az időt szép nők társaságában drágán mért italokat és ételkülönlegességeket fogyasztva, miközben az ország lakóinak java része napról napra az életben maradásért küzdött. Ez volt az a hely, amely éjszakánként feledtette a nyomasztó hétköznapokat azokkal, akiknek volt elég pénzük arra, hogy az álomvilágot meg tudják fizetni.
Rátonyi Róbert, aki fiatal színészként maga is táncolt a revübárban, letehetetlenül izgalmas könyvet írt a világszerte „csodabárként” emlegetett Arizonáról Mulató a Nagymező utcában címmel. A humoros anekdotákkal színesített és némi írói fantáziával megspékelt dokumentumregény betekintést enged egy már letűnt kor kiváltságosainak pikáns kalandjaiba.
Az Arizona rejtélyes világa
Az Arizona egy igazi huszadik századi legenda a maga furcsa, egyszerű halandók számára ismeretlen világával. „Az Arizonában mindig történik valami, de ami történik nem biztos, hogy megtörtént. És ha megtörtént, akkor három nap múlva mindenki másképpen fogja mesélni!” − idézte a könyvben Rátonyi a korszak neves színházi újságírójának, Egyed Zoltánnak találó mondását.
Az Arizonát 1932. december 16-án nyitotta meg a Rozsnyai házaspár a Nagymező utca 20. szám alatti házban, ott, ahol egymást megismerték, s ahonnan mindkettejük karrierje indult. Rozsnyai Sándor tehetséges karmester, zongorista, zeneszerző és revütáncos volt. Gyerekkorában New Yorkban élt, még csak 15 éves volt, amikor a Metropolitan Operaházban a világhírű karmester, Arthuro Toscanni asszisztense lett. Később Magyarországra hazatérve Wabits Lujza szerződtette őt karmesternek Nagymező utcai mulatójában. Rozsnyai ott szeretett bele az egyik táncosnőbe, Senger Máriába, akkori művésznevén Sugár Micibe, akit feleségül is vett. A házaspár 1927-ben Olaszországba szerződött, ahol táncos-zenés műsorukkal komoly nemzetközi hírnévre tettek szert, majd 1930-ban egy artistaügynök szerződéssel hazacsábította őket Pestre. Úgy egy évvel később megvették Wabits Lujza örököseitől a Nagymező utcai házat − szemben a Moulin Rouge-zsal −, és hatalmas átépítésbe fogtak. Az új mulatót Rozsnyai imádott nejéről nevezte el, akinek művészneve ekkorra Miss Arizona lett, a táncosnő pedig a műsorok örökös elsőszámú sztárja.
De miben is volt más az Arizona, mint a többi éjszakai mulató, mi tette olyan különlegessé? Részben az, hogy eltérve az akkori szokásoktól nem játszottak benne színházi darabokat és kabarétréfákat, csak tánc, zene és ének volt, ami a szórakozást még könnyedebbé tette.
Másrészt a fénylő pompájú belső mellett olyan bravúros technikai, építészeti megoldásokat alkottak meg a revübárban, ami a végletekig fokozta a nézők ámulatát. A rafinált világítási trükkök, a bonyolult emelő- és csigarendszerek, a fel-le mozgó és forgó táncparkett, a tüllfüggönyök rejtekéből előbukkanó óriás, forgó csillár − amelyen az est fénypontján díszként lógó táncosnők ereszkedtek alá −, mind-mind azt szolgálták, hogy a korlátozott helyet hihetetlen módon megnöveljék, s így ámulatba ejtően látványos előadásokat vigyenek színpadra.
„Minden forgott, mozgott, süllyedt és emelkedett, még a zenekari emelvény is, amelyen a tizennégy tagú Arizona-band játszott, a különleges anyaggal preparált, világító hangszereken” − írja Rátonyi.
Az igazi különlegesség a páholyokban volt azonban, amelyek asztalain „egy piros és egy kék gomb hívta fel magára a figyelmet”. A kék gomb megnyomásával egy arany függöny ereszkedett le a páholy elülső homlokzatáról, ám az igazi szeparáltságot a piros gomb biztosította. Ha ugyanis ezt nyomták meg, „a páholy lesüllyedt vendégeivel együtt a két méterrel mélyebben fekvő alagsorba, egyúttal rózsaszínű fény öntötte el a mennyezetet, és csupán a páholy hátsó ajtaja biztosította a kapcsolatot a külvilággal. Ennél tökéletesebb szeparéval a világ egyetlen mulatója sem rendelkezett”. Azt, hogy mi folyhatott a süllyesztett páholyokban, mindenki képzelje el magának…
A Nagymező utca 20. szám alatti házban jelenleg a
Magyar Fotográfusok Háza működik,
más néven a Mai Manó Ház.
Táncosok és konzumnők
A nagy létszámú művésztársulat rendelkezésére a mulató alagsorában nyolc, tökéletes komforttal berendezett öltöző állt, amelyben saját fodrászok és öltöztetők készítették fel a táncosokat a fellépésekre.
Az Arizona még egy dologban különbözött többi éjszakai mulatótól: Rozsnyaiék úgynevezett „mama szobát” rendeztek be. Ennek köszönhetően tudtak olyan fiatal lányokat is felléptetni a műsorban, akiket a szülők nem engedtek volna el egy éjszakai mulatóba szerepelni, de a mama kíséretével már beleegyeztek a dologba.
„Az erkölcsös légkör tehát biztosítva volt. Legalábbis az alagsorban, ahol az öltözők voltak. Odafent a lokálban már kevésbé. Hiszen a táncosnők közül sokan műsor után is szívesen fogadták el egy-egy férfivendég meghívását az asztalokhoz, de hajlandónak mutatkoztak arra is, hogy a süllyedő páholyok vendégei legyenek, amelyekben kényelmes fekhelyet biztosítottak a futó szerelmekhez” – olvasható a könyvben.
A mulatónak körülbelül tizenkét hivatásos konzumnője is volt. Az Arizonában konzumnőnek lenni viszont nem volt könnyű. A hölgyeknek nem csak szépnek és elegánsnak kellett lenniük, de feltétel volt az is, hogy képesek legyenek a vendégeket minél több fogyasztásra serkenteni.
Noha a bár a kor szelleméhez hűen főként a férfiak vágyait elégítette ki az erotikus műsorokkal, az alulöltözött táncosnők és a konzumlányok szolgáltatásaival, a tulajdonosok azért gondoskodtak a magányos hölgyvendégek szórakoztatásáról is. Számukra jóvágású parkett-táncos fiatalembereket, azaz fizetett táncpartnereket szerződtettek.
Rozsnyainénak egy idő után már nem volt elegendő, hogy csupán a „pesti éjszaka császárnőjeként számon tartott Miss Arizona” legyen, hanem lassanként átvette a mulató pénzügyeinek intézését, és üzletasszonyként is tehetségesnek bizonyult. Kedvenc mondása volt: „Nálam mindenki annyit kereshet mellékesen, hogy amit én fizetek, az mellékes lehet számára!”. Ez azt jelentette, hogy a mulató dolgozóinak fizetését igyekezett a legalacsonyabban megszabni, viszont a gáláns vendégektől valamennyien annyi borravalót kaptak, hogy abból jól megéltek, miközben az ország gazdasági helyzete messze nem a legfényesebb volt, s a kormány sorra hozta a pénzügyi megszorító intézkedéseket.
Illusztris vendégek a mulatóban
Az Arizona hamar felfutott, ismertségét eleinte a Rozsnyai házaspár olaszországi szereplései alatt szerzett nemzetközi hírnevének köszönhette. Alig néhány hónap múlva viszont már maga a fényűző mulató és revüjeinek híre járta be az országot- világot. Így nem csoda, hogy hamar törzsvendégei lettek a bárnak a magyar arisztokrácia színe-java, grófok és bárók, továbbá művészek, kereskedők és parlamenti képviselők. A magyar nagyságok közül rendszeresen látogatták az Arizonát Horthy Miklós kormányzó fiai, megfordult ott herceg Esterházy és gróf Festetics is. Az Arizona alkalmazottai között volt számos, később híressé lett művész, köztük Alfonzó, aki táncosként, Benedek Tibor, aki énekesként és Cziffra György, aki zongoristaként dolgozott a mulatóban.
A tehetősebb külföldiek mind-mind igyekeztek magyarországi látogatásuk alatt felkeresni az Arizonát. A hazánkba akkreditált nagykövetek szintén visszajáró vendégei voltak az éjszakai mulatónak. Megtisztelte az Arizonát látogatásával a hyderabadi maharadzsa is 27 feleségével, Omar egyiptomi trónörökös, a Duce, Vittorio Mussolini, de a legnagyobb feltűnést a walesi herceg és szerelme, Mrs. Simpson váratlan megjelenése keltette 1935 februárjában. A műsor szünetében a herceg állítólag két dolgot kért Rozsnyaitól: azt, hogy ajánljon neki és párjának valami speciális magyar italt, és azt, hogy a bártulajdonos és felesége újra duóban lépjen a színpadra. A korabeli sajtóban megjelent hírek szerint az estét kommentálva a herceg azt mondta, hogy két dolgot soha nem fog elfelejteni: a barackpálinkát és Rozsnyaiék táncát.
Jáger Balázs János musicalt szerzett Csodazongorista címmel, amely Cziffra György életét mutatja be. A premier tavaly szeptemberben volt. A musical egyik fontos helyszíne az Arizona mulató, ahol Cziffra György, mint zongorista volt szerződtetve.
Közben kitört a háború…
1938-tól kezdve megváltozott az Arizona vendégserege. Az akadozó közlekedés miatt a külföldiek alig-alig jutottak el Budapestre, sorra mentek tönkre a mulatók. Ám az Arizona tovább virágzott. Az angol és francia vendégek helyét magas rangú német tisztek vették át.
Rozsnyainé mindent elkövetett, hogy az Arizona falai közé ne férkőzhessen be a politika, és a háború nyomasztó hírei ne mérgezzék meg a felhőtlen mulatozást. Ez egyre nehezebben ment azonban. Kémek és besúgók épültek be a mulatóba, a mixert és az egyik táncosnőt az angolok szervezték be, az egyik főpincér pedig a belügy embere volt, és az mint később kiderült, ráadásul nyilas is. Közben a Gestapo beköltözött a harmadik emeleten lévő fotóműterembe, ami a mulató zaja miatt kiválóan alkalmas volt foglyok kihallgatására.
Sorra tűntek el nyomtalanul vendégek és alkalmazottak. Eközben a mulatóban olyan botrányok történtek, amelyeket már nem lehetett a külvilág előtt titokban tartani: Rozsnyaiék fia munkaszolgálatos behívót kapott, aki emiatt főbe lőtte magát a bár fölötti emeleten lévő lakásukban. A zsidó származású Rozsnyai bujkálni kényszerült, de elkapták hamis papírokkal. Miss Arizonának nem kevés pénzébe került a kiszabadítása, no meg abba, hogy szintén táncosnő húga hajlandó volt egy befolyásos detektívnek szexuális szolgálatot tenni. Egy alkalommal viszont német tisztek a vendégek szeme láttára tartóztatták le Rozsnyait, azután, hogy a mulató briteknek kémkedő táncosnője lebukott. Újabb kiszabadítása ismét jelentős összegbe került feleségének.
Hatalomra kerülése után, 1944-ben maga Szálasi Ferenc is felkereste az Arizonát. A nyilasvezér azonban nem volt elragadtatva a fülledt erotikájú mulatótól, s láthatóan cseppet sem hozta őt izgalomba a ledér táncosnők és Miss Arizona műsora. Rozsnyai Sándort még aznap éjjel elhurcolták, és felrakták az oranienburgi deportáló táborba tartó tehervonatra. Onnan már sem menye, sem felesége nem tudta kiszabadítani, s végül ott lelte halálát. 1944. december 16-án az Arizona revübár megszűnt létezni. Rozsnyainé nyomtalanul eltűnt, Rátonyi regénye szerint német tisztek lőtték bele a Dunába, miután kicsalták tőle minden megmaradt pénzét és ékszerét. Az Arizona kifosztott, kirabolt helyisége a felszabadulás után néhány hétig még üresen tátongott, aztán bérbe vette egy eszpresszó-tulajdonos, aki „irodalmi varietét” csinált az Arizonából, de az ötlet nem vált be. A varietét bezárták, majd üzlethelyiség és kiállítóterem lett belőle.
„A sors kiszámíthatatlan szeszélye folytán és Kazimir Károly jóvoltából, mégis feltámadt a tetszhalott mulató” − olvasható Rátonyi könyvében. „Kazimir ötlete volt, hogy új kamaraszínházát, a Thália Stúdiót – e célra megkapta a volt kiállító helyiséget – 1981-ben olyan darabbal nyissa meg, amelyben megelevenedik a valamikor világhírű csodabár története. 1981 decemberében került színre először a Miss Arizona, amely öt éven át, zsúfolt házak előtt idézett fel egy soha vissza nem térő csodálatos, furcsa világot, s amely örökre elsüllyedt, azokkal együtt, akik létrehozták.”
Kovács Andrea
Forrás – Rátonyi Róbert: Mulató a Nagymező utcában (1987)
