Betegségeket terjesztenek és műemlékeket károsítanak
Hogyan szabályozhatnánk a galambállományt?
Túlszaporodtak hazánk nagyvárosaiban a szabadon élô galambok. A probléma kezelése leginkább mûemlékvédelmi és járványügyi okokból szükséges. Az állatvédôk eközben etikai szempontból közelítik meg a kérdést, mondván, semmiféleképpen sem elfogadható az élô állatok méreggel való leölése. Prágában fogamzásgátlót kevernek a csipegetô szárnyasok által látogatott területekre kihelyezett eleségbe, Németországban pedig vándorsólymok telepítésével próbálkoznak. Budapesten egyelôre gondolkodnak a megoldáson.
Szívós és igen könnyen alkalmazkodó állatfaj a galamb. Ezzel magyarázható, hogy miközben az utóbbi évszázadok során folyamatosan csökkent természetes élethelyük mérete, úgy költöztek mindinkább be a nagyvárosokba. Az ember közelségéhez szokott élőlények többszörösen is élvezhetik az urbanizáció előnyeit: a szeméttel teli utcákon bőven találnak számukra értékes tápanyagot, miközben a régi épületek padlásterei kiváló költőhelyet és az időjárás viszontagságaitól megfelelő védelmet biztosítanak számukra. Télen a hideg ellen, nyáron a csapadék ellen van hova behúzódniuk. Mivel élelmet ezeken a helyeken nem találnak, kénytelenek az utcáról beszerezni a mindennapi betevőt. A parkokban fellelhető növényi magok és bogyók, illetve a szeméttárolók környékén szétszóródott ételhulladékok tökéletesen megfelelnek az állatok éhségének csillapítására. Ráadásul bőven akadnak olyan állatbarátok, akik a városvédők intelmeire fittyet hányva folyamatosan etetik a szárnyasokat. A főleg magányos nyugdíjasok vagy hajléktalanok közül kikerülő jótevők tevékenységének csupán a galambok örülnek azonban, hiszen még a legéhesebb madárcsapat sem képes a területet az utolsó morzsáig feltakarítani, és bizony az ilyen megszokott területekre bizony jócskán piszkítanak is. A galambok jelenléte ellen tiltakozóknak ez utóbbi a legfontosabb érve. A galambürülék egyrészt fertőzésekkel jár, másrészt egyes még kevésbé népszerű állatfajoknak, többek között a csótányoknak biztosítanak táplálékot.
Egyes fővárosi kerületekben, illetve városokban ugyan elviekben pénzbírsággal fenyegetik a galambok etetését, a gyakorlatban ennek nincs visszatartó ereje azonban. Minden utcasarokra, térre vagy parkba képtelenség lenne közterület- felügyelőt vagy rendőrt állítani. A rajtakapott időseket viszont leggyakrabban futni hagyják, elvégre kinek lenne szíve több tízezer forintra megbüntetni egy védtelen idős embert? Ezt persze a hobbietetők is jól tudják! Egy 75 éves férfit sikerült szóra bírnunk. Robi bácsi ugyan nem engedte magát fényképezni, de elárulta: az emberekből kiábrándult.
– A gyerekeim külföldre költöztek, senkim sem maradt az országban. Nincs, aki törődik velem, a madaraktól viszont megkapom a hiányzó szeretetet – mondta a volt villamosvezető. Talán a nosztalgia kedvéért éppen a Lehel téri villamosmegálló környékét választotta, heti rendszerességgel jár ide a madarakkal barátkozni. Magot és kukák tetején talált kenyeret, zsemlét hoz kedvenceinek. Szeretne kutyát is tartani, de arra nincs pénze. Robi bácsi személyes varázsának köszönhetően csakugyan egészen közel merészkednek hozzá a galambok, a bátrabbak egyenesen a szájából veszik ki a falatot. Ez ugyan nem éppen gusztusos és egészséges, de az öreget ez nem érdekli.
– Mi bajom lehet? – vonta meg vállát.
Milyen betegségeket terjesztenek a galambok?
Robi bácsi kérdésére természetesen megvan a válasz. Az ornithosis nevű, bakteriális eredetű megbetegedés könnyen átterjedhet az emberre. Tüneteit tekintve kísértetiesen hasonlít az enyhe influenzához, a tífuszhoz, illetve a tüdőgyulladáshoz. Az orvosok ezek miatt gyakran későn azonosítják. Legyengült, idős embereknél a betegség súlyos esetben halálos kimenetelű is lehet. Néhány évvel ezelőtt a madárinfluenzajárvány okozott világméretű pánikot. A vadgalambok húsának elfogyasztása szerencsére igen ritka szokás.
A hátrahagyott ürülék és galambtoll allergiás reakciókat válthat ki, a madarak bélrendszereiben is élő E. coli baktérium pedig bizonyos esetekben az emberre is átterjedhet.
Sokan indokolatlannak tartják a galambok által terjesztett betegségek feletti aggodalmat, hiszen kellemetlen tüneteket kiváltó vírusokkal akár közlekedési eszközökön utazva, barátainkkal kezet fogva is szép számmal találkozhatunk.
Állatvédők, madarak, csótányok
Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője lapunknak elmondta: a galambállomány nagyságát igen nehézkes megbecsülni, szabályozni azonban mindenféleképpen indokolt lenne. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szakember a madarak mérgezésére biztatná a hatóságokat vagy az önkéntes városvédőket, ugyanakkor megjegyzi: nem látna lényeges különbséget a patkány- és rovarirtás bevett gyakorlata és a galambok ilyen módszerekkel való megtizedelése között.
– Az állatvédelmi törvény értelmében nem lehet gerinces állatot megfelelő ok és indok nélkül elpusztítani, de az állatok megölésekor mindig törekedni kell arra, hogy az a lehető legkevesebb szenvedéssel járjon. Bevallom, némi képmutatást érzek abban, hogy magukat állatvédőnek tartó szervezetek megfeledkeznek az ízeltlábúak védelméről. Általában arra hivatkoznak, hogy az alacsonyabb rendű fajok a primitívebb idegrendszerük miatt nem éreznek fájdalmat, és egyébként sem rendelkeznek olyan szintű tudattal, mint a gerincesek –ám ezeket az állításokat még egy tudós sem bizonyította hitelt érdemlően. Kimondom, amit gondolok: az így gondolkodó állatvédők sokkal szívesebben vállalnak közösséget a kedves, aranyos emlősökkel és tollasokkal, mint a visszataszító kitinpáncélosokkal.
– A legjobb módszer a megelőzés. Ismert, miért érzik jól magukat a galambok a városokban. Ha az okokat felszámoljuk, a probléma is megoldódik – magyarázta Hanga Zoltán.
– A padlásterek túlnyomó többségét ma már egy régi bérházban sem használják, viszont a nyílásokon az állatok könnyedén bejuthatnak. Érdemes lenne kötelezővé tenni, hogy a felújítást végző lakóközösségek egyúttal galambmentesítést is végeztessenek el, hiszen a madárháló ára az összköltség töredékét tenné ki. Az újonnan épülő házakat eleve úgy kell felhúzni, hogy az állatok ne találjanak bennük menedéket – világított rá a szakértő.
A galambok jelenléte
Hanga megállapítása szerint elsősorban műemlékvédelmi és járványügyi szempontból adhat okot az aggodalomra.
– A madarak ürüléke a szobrokat és a szennyeződéseknek kevésbé ellenálló anyagból épült házakat károsítja. A beteg állatok ezenkívül fertőzéseket is terjesztenek, az elhullott példányok pedig eleve veszélyes hulladéknak minősülnek – tudtuk meg.
Gyakran napok telnek el, amíg a madártetemet a közterület-fenntartók észreveszik és eltakarítják, aminek főleg a kutyaürüléket is előszeretettel látogató legyek örülnek.
Mit tehetünk a galambok ellen?
Külföldön már kidolgozták a galambszaporulat elleni haditervet. Prágában egyszerűen hatóságilag etetik a galambokat, méghozzá fogamzásgátlóval kevert táppal. Ez azért hatékony, mert ugyan az egyedek életét nem oltják ki, de utódokat már nem hagynak maguk után. Mivel nyilvánvaló, hogy nem minden galamb fogyaszt a csalétekből, attól nem kell tartani, hogy a faj teljesen eltűnik, felborítva ezzel a biológiai egyensúlyt. A galambtojás nem csupán az utánpótlásról gondoskodik, de a tolvaj életmódot folytató szarkák is szívesen elviszik és feltörik.
Németországban vándorsólymokat telepítenek a nagyvárosokba. A ragadozó madár elriasztja a galambokat. Londonban egyelőre csupán a madarak etetését tiltják, de már fontolóra vettek drasztikusabb módszereket is. Velence szinte elképzelhetetlen a turisták vállára kapaszkodó állatok nélkül.
A galambok elleni védekezésre külföldön és hazánkban is vállalkozások épülnek. Az ipari alpinisták egy része kifejezetten a madárhálók kiépítésére szakosodik. Az üzletemberek a helyszíni szemléért és tanácsadásért gyakran pénzt sem kérnek. A legelterjedtebb a tüskés, a huzalos, a hálós és az elektromos módszer. A tüskés megoldás elsősorban kisebb, az 50–100 métert el nem érő felületeken válik be. Ilyenek a nem összefüggő párkányok, a szobrok és a csatornák hattyúnyakai.
A hálókkal leginkább a légaknákat, a szoborcsoportokat, az ipari fémszerkezeteket és a tetőket érdemes biztosítani. Gyakran megesik, hogy tömbházak erkélyeit szükséges megóvni a madárpiszoktól. Ez kizárólag hálózással lehetséges.
Huzalokkal védik az ereszcsatornákat. A kiépítés igen költséges, hiszen sok fúrással jár. A madarakat egy 0,4 mm vastag rugós acélszál tartja távol a területről. A leghatékonyabb, de legdrágább megoldás az elektromos védelem kiépítése. Az összes többivel szemben az az előnye, hogy a madár le tud szállni ugyan a védett területre (éppen ez a lényege), de a kellemetlen élmény miatt 2–3 próbálkozás után feladja, és végleg elszokik onnan. A többi módszernél sajnos igen gyakori, hogy a madár a védelem közvetlen közelében talál új tartózkodási helyre. Az elektromos védelmet leggyakrabban műemlék épületeknél alkalmazzák, ahol fontos az épület állagának tökéletes védelme, esztétikus megjelenése. Tudni kell, hogy a rendszer valamennyi állatvédelmi szabálynak megfelel, és csupán fájdalmat okoz a madaraknak, de nem tesz kárt bennük. Az impulzust adó generátor egywattos áramfelvétellel működik. Nagyfeszültségű, de kis áramerősségű. Másodpercenként két áramütést eredményez. Megállapítható, hogy miközben bosszankodunk a galambok túlzott elszaporodásán, a problémát mi magunk okozzuk. A társadalom szemléletváltása bizony e tekintetben is indokolt. Ha jobban odafigyelünk környezetünkre, kevesebb táplálékhoz jutnak az elszaporodott galambok, és ha az anyagi áldozatokat is vállaljuk, az állomány normális szintre csökken.