Guruló luxusóriások

Ha ma megkérdez valaki egy sportlovast, egy autóversenyzôt, vagy éppen egy híres zenekart, álmaikban milyen szállítóautóval járnának versenyekre, turnékra, bármennyire meglepô, de a világon mindenütt nagy valószínûséggel egy magyar márkanevet, a Lehelt mondanák ki elôször. A magyar– brit tulajdonú Lehel Coachbuilder Kft. központi összeszerelô üzeme egy közép-dunántúli kisvárosban, Kisbéren található, ahol 12 éve gyártanak olyan luxus szállítójármûveket, amelyeket csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak.

Európában e téren Magyarország „nagyhatalomnak” számít, nálunk működik ugyanis a legtöbb járműfelépítmény- gyártó vállalat. A Lehel Coachbuilder Kft. az egyik úttörője volt ennek a profilnak hazánkban.

A hintóktól a lószállítókig

A kisbéri gyár eredetileg hintóüzemként működött az első világháború előtti időktől egészen az államosításig. A rendszerváltás után újraélesztették a céget, s a családi vállalkozás immár negyedik generáció óta működteti azt. A hintóépítést azonban tíz évvel ezelőtt megszűntették, mert nem volt rentábilis, így ma már kizárólag különleges járművek gyártásával foglalkoznak.

A teljes Lehel-csoport száz fő feletti alkalmazottal működik. Telephelyeik, szervizállomásaik a világ számos országában megtalálhatók, Nagy-Britannián kívül Franciaországban, Norvégiában, Dániában, az Egyesült Államokban és az Egyesült Arab Emírségekben. A cég különlegessége, hogy a külföldi üzemekben is főként magyar alkalmazottak dolgoznak.

A cég fő profilja a lószállító járművek gyártása, ami ebben a kategóriában a világ legjobbjának számít. Ezek a szállítóeszközök az általuk megépített autók kétharmadát teszi ki. Ezen kívül gyártanak versenyautó-szállítókat, lakóautókat, filmes, illetve koncert kocsikat, de készítettek már alagútventillátorjavító járművet is, sőt kétszáz négyzetméteres óriás mobil televíziót is. Minden olyat, amit bonyolult összeszerelni és drága.

A vállalat eltér a járműgyártásban jellemző általános gyakorlattól abban, hogy nem alvállalkozókkal és beszállítókkal dolgoznak, vagyis nem a tőlük kapott alkatrészeket szerelik össze. A Lehel százszázalékban önellátó, ami azt jelenti, hogy a műszaki cikkeken – televízión, mikrosütőn és egyebeken – kívül minden házon belül készül, a fém, a fa, a bőr és a műanyag részek egyaránt. Ezért azután a cégnél mindenféle szakember megtalálható a lakatosoktól a kárpitosokon át a festőkig. Ez a tervezésnél, kivitelezésnél igen nagy biztonságot jelent, hiszen nem függnek alvállalkozóktól, nincs bizonytalansági tényező. Így ha bármit javítani, módosítani kell, azt is helyben végzik el, s nem kell várniuk arra, hogy azt egy másik cég megoldja.

Mivel ezek az egyedi kivitelű luxusjárművek nem futószalagról gördülnek le, évente csupán 30–50 jármű készül, így a vállalat fennállása óta valamivel több mint 400 szállítóautót gyártottak le eddig.

A Lehel járműveiben minden kézműves, egyedi munka. Egy egyszerűbb autó az összes, rajta dolgozó szakember idejét összeadva ötezer munkaórával készül el. Ugyanakkor hihetetlenül gyors és hatékony a munka, a legbonyolultabb autók legyártása is mindössze húsz napig tart. Négy–öt színű autót két nap alatt festenek le, egy futóműcsere csupán két óra. Mindez Jámbor Vilmos, a vállalat ügyvezetője szerint a dolgozóik elhivatottságának köszönhető. Ez a munka egyrészről szellemileg inspirálja őket, látják benne a fantáziát és a szinte végtelen lehetőségeteket. Másrészről az emberek tudnak azonosulni a nagyon jóval. Irigylik is, de hatással van rájuk a szépség és a csúcsminőség, az, hogy valami csodálatosat alkothatnak. Fontos a szakemberek kreativitása a tekintetben is, hogy hagyományos értelemben nincsenek előre megtervezve ezek az autók, kivéve a járműiparban elengedhetetlen statikai és hasonló megoldásokat. Az apró részleteket minden egyes dolgozó maga teszi hozzá, ez teszi az autókat egyedivé.

Az árak nem a földön járnak

Egy átlagos autó annyiba kerül, mint két Ferrari, de vannak olyanok is, amelyek árban a világ legdrágább járművei közé tartoznak.

Az árak 200–300 ezer eurónál kezdődnek, felső határ pedig a csillagos ég.

A legemlékezetesebb üzlet persze mindig az első, ami egy Mercedes típusú, ezüst-piros-kék színű, három lovas szállítójármű volt, amit akkor 65 ezer angol fontért adtak el. A 12 éve gyártott autót állítólag még ma is használják.

Mint a cég vezetője fogalmazott, élményt kell eladni az embereknek. Nem arról kell a vevőt meggyőzni, hogy a járműben tényleg lehet lovat szállítani, hiszen pusztán egy lószállító autóért senki sem adna ki félmillió eurót. Ehelyett azt kell vele megértetni, hogy ez egy jó befektetés – ami a járművek tekintetében messze nem nyilvánvaló –, másrészt nem egy pusztán „flancos”, hanem egy valóban kiemelkedő minőségű terméket kap a pénzéért.

Az ár nem a profit miatt magas. A kézműves munka és a csúcsminőségű alkatrészek teszik azzá. Valamennyi autó korrózióálló, azaz az alapalkatrészeket nem számítva nem kerül bele vas, csakis alumínium és rozsdamentes anyagok.

A lakótért luxussá teszi, hogy a legjobb minőségű bőrt használják az ülőgarnitúrákhoz, a bútorok lakkozott, tömör cseresznyefából készülnek, a konyha felszereléséhez Zsolnay vagy herendi porcelán étkészlet jár, azaz mindenből a legdrágább, beleértve a fürdőszoba-felszerelést is. Szinte minden autó ülése fűthető, a lakótérben padlófűtés van, alapfelszerelés a légkondicionáló. A biztonság tekintetében sem hajlandó a cég semmilyen kompromisszumra, a legjobb alvázakra építik rá a járműveiket.

Nem létezik a vállalat számára lehetetlen kérés, igyekeznek mindenben kielégíteni a vevő óhaját. A sikeres üzlet érdekében fontos, hogy ráhangolódjanak a megrendelőik gondolkodásmódjára, akik egy teljesen más világban, hihetetlen gazdagságban élnek. A Lehel márkájú járművek éppen annyira státusszimbólumok, mint bármely más luxuscikk a világon.

Néhány dologban azonban nem köthet a vállalat kompromisszumot: ezek a műszaki, biztonsági előírások és a méretek, azaz a szélesség, hosszúság, magasság, amit törvény ír elő. Ezeket tehát be kell tartaniuk, de azokon belül bármit kérhet a vevő, megoldják. Nem hajlandók továbbá olcsóbb, de gyenge minőségű alapanyagból beépíteni részeket, mert mint az ügyvezető mondta, ezek nem pozdorjából összetákolt járművek, és egy Rolls-Royce sem készülhet lemezfelnivel.

Egyedi és megismételhetetlen

Minden autó egyedi, soha nem gyártanak két egyformát. Ha így nézzük, minden megrendelés extrém: készítettek már olyan járművet, amelynek az oldalába befért egy Harley- Davidson, olyan lakókocsit is, amelynek az aljában volt a lakótér, az emeletén pedig három autót lehet szállítani.

Látogatásunkkor a vállalat mintaként bemutatott nekünk egy egyszerűbbnek nevezett lószállító autót.

A járműben öt ló számára építettek ki bokszokat. Ebben a részben utazik a lovász, akinek külön ágyat és zuhanyzót építettek be. A nyergeknek és egyéb lószerszámoknak egy kívülről nyitható tárolót szereltek be.

A kamion méretű jármű belül három fő részből áll: a vezetőfülkéből, a lakótérből és a külön fallal elválasztott lószállítóból.

A lakótérben zárható, zuhanyzós fürdőszoba található, egy franciaágy és egy külön gyermekágy. A lakótér közepén rendezték be az elegáns konyha-nappalit bőr ülőgarnitúrával, üveg dohányzóasztallal, plazmatévével, CD játszóval és hangszórókkal. A cseresznyefából készült konyhabútorban beépített mosogató, sütő, mikrosütő van, a szekrényben Zsolnay tányérkészlet, a fiókban a cég emblémájával gravírozott evőeszközök, a polcon átlátszó műanyagsínben rögzített kristálypoharak.

A híres versenyló, Overdose egyik korábbi tulajdonosa, Mario Hoffman két négyzetméter fürdôszobacsempét magánrepülôvel hozatott Milánóból.

A luxus és az elegancia mellett a lakótérre jellemző a hatékony helykihasználás – ötletes megoldásokkal, érdekesen nyíló tárolókkal, biztonságosan rögzített, átalakítható vagy éppen elrejthető elemekkel.

Amikor a jármű áll, a duplafalú lakótér egy gombnyomással tágasabbá tehető, hasonlóan kihúzható, mint egy gyufásdoboz. A lakótér másik oldalába kinyitható terasztetőt építettek be. Ugyanezen az oldalon kívülről lenyitható tárolókba bújtattak külön kinti sütőt, mosogatót, hangszórókat, konnektorokat, így akár kerti partit is lehet mellette rendezni.

Az egész azt a célt szolgálja, hogy egy verseny alatt a lovak tulajdonosának és családjának ne kell jen szállodába költöznie, hanem ugyanolyan kényelmet élvezhessen saját kocsijában is.

A Lehel Coachbuilder Kft. Európán kívül adott már el járműveket Kanadában, az Egyesült Államokban, Szaúd-Arábiában, Kínában és Ausztráliában is. Jelenleg épp egy speciális szállítójárművön dolgoznak, ami egy belga biciklis csapatnak készül a Tour de France-ra.

A vállalat vezetése büszke arra, hogy a gazdasági válság terheit nem hárították át a dolgozóikra: nem bocsátottak el közülük senkit, a béreket nem csökkentették, és nem emelték a munkaórák számát sem. Mindent megtesznek azért, hogy e nélkül küzdjék le a nehézségeket.

Noha a cég méregdrága luxusjárműveket gyárt a világ leggazdagabb embereinek, a magyar és a külföldi tulajdonosok egyaránt visszafogottak: nem járnak be a munkahelyükre drága öltönyben, meg luxusautóval, ami irritálná a munkásokat.

Kovács Andrea

Köszönjük a tájékoztatást Jámbor Vilmos ügyvezetőnek és a Lehel Coachbuilder Kft. dolgozóinak.
Web: www.lehelcoachbuilders.com, www.lehelmotorsport.com