Megfelelő mennyiségű folyadékot igyunk a kánikulában!
Szűrjük a vizet!
A tiszta víz az élet alapja, naponta 2–3 litert kellene meginnunk belőle. Nemcsak a napi folyadékbevitel mennyiségét érdemes szem elôtt tartani azonban, hanem az elfogyasztott víz minôségét is, hiszen ez nagyban befolyásolja közérzetünket. Ezért nem mindegy, hogy milyen vizet iszunk!
Mivel az emberi szervezet 60–70 százaléka víz, így mindig fontos a megfelelő mennyiségű víz fogyasztása, ami kánikulában még hatványozottabban igaz. A folyadékszükséglet a duplájára is nőhet, ezért roppant fontos, hogy sok, lehetőleg tiszta, szűrt vizet igyunk.
Egy felnőtt ember számára napi 2 liter folyadék fogyasztása ajánlott, ám a rekkenő hőségben ez jóval több literre is emelkedhet. Nyári kánikulában, amikor 27–30°C felett jár a hőmérő higanyszála, sokat izzadunk, ami folyadékot és sót von el a szervezettől, ezt pedig pótolni kell, többet kell inni.
Amit eszel, azzá leszel – tartja a mondás, és ez igaz arra is, amit iszol. Az ipari és a mezőgazdasági termelés során a káros anyagok óhatatlanul az ivóvíz-forrásokba juthatnak, így fontos, hogy a víz, amit fogyasztunk, a lehető legkevesebb szennyeződést tartalmazza. A víztisztító telepek nagy részüket ugyan megtisztítják, de sajnos még ez után is maradhat káros anyag az ivóvízben. Aki többet akar tenni egészsége megőrzése érdekében, annak érdemes a csapvizet szűrve fogyasztania!
– Mivel kánikulában a szervezet jelentős mennyiségű folyadékot veszít, ezt mielőbb pótolni kell, nem szabad megvárni a kiszáradást. Nem mindegy azonban, hogy a folyadékvesztést mivel pótoljuk. A cukros üdítőitalok és a kávéban lévő koffein még több folyadékot von el, ezért nyári időszakban ez egyáltalán nem ajánlott. Az ásványvizek esetében pedig felmerülhet az a probléma, hogy a vízben lévő ásványi anyagok felhalmozódnak a szervezetben. Éppen ezért a kánikulában a legmegfelelőbb a tiszta, szűrt csapvíz. Ugyanis épp azt kapja meg tőle az emberi szervezet, amit a legjobban kíván, és a legkönnyebben tud hasznosítani. Szűrt vizet bárki könnyedén elő tud állítani otthonában, ráadásul nincs szükség hozzá óriási beruházásra. Néhány ezer forintért már lehet kapni vízszűrő kancsókat, amelynek ára ráadásul sokszorosan megtérül. Egyrészt egészséges, tiszta vizet iszik fogyasztója, másrészt a kancsó által készített szűrt víz litere úgy 10 forintba kerül – tehát sokkal olcsóbb, mint az ásványvíz –, harmadrészt pedig a PET palackok nem szennyezik a környezetet – mondja Kornis Anita, életvezetési tanácsadó.
Nyári hőségben az átlagosnál még jobban oda kell figyelni a kisgyermekekre és az idősekre. A gyerekek ugyanis sokszor nem jelzik, hogy szomjasak, az idősek szomjúságérzete pedig a kor előrehaladtával csökken, ezért folyamatosan kínálni kell őket, nehogy kiszáradjanak. A kiszáradás ugyanis betegséghez vezet, mert a szervezet nem tudja kiüríteni a méreganyagokat. Felborul az anyagcsere, mivel a szervezet több folyadékot veszít, mint amennyit befogad.
5 lépcsős szűrés az egészséges csapvízért
A rendszer kulcseleme a legújabb fejlesztésű Bi-flux szűrőbetét, amely ioncserélő gyanta és aktív szén keveréket tartalmaz, valamint egyedi felépítése szabadalommal védett. Önmagában erre – a Bi-flux szűrőn kívül – nem képes egyik szűrő sem.
Természet ihlette szűrés!
A gravitációt kihasználva – szabályozott sebességgel – a csapvíz áthalad a szűrőbetét ioncserélő gyanta és aktív szén keverékéből álló golyócskái között és ezzel mechanikailag, illetve kémiailag megköti a nemkívánatos összetevőket, de az emberi szervezetnek biológiailag fontos ásványi anyagok (kalcium, magnézium, stb.) a vízben maradnak.
Az aktív szén megköti a klórt, a növényvédő szereket és szerves szennyeződéseket, javítja a víz ízét, eltávolítja a rossz szagú és színű elemeket.
Az ioncserélő gyanta csökkenti a víz változó keménységét, amely a vízkövesedést okozza, és jelentősen csökkenti a vízben a nehézfémek (pl. ólom, cink, réz, vas, alumínium) tartalmát.
Az 5 lépcsős szűrés folyamata kb. 4 percet vesz igénybe.
A szűrő a maximális biztonság érdekében baktériumnövekedés gátlót is tartalmaz.
A végeredmény: 150 liter tiszta, szűrt víz!
Vajon miért választották közel 50 milliónyian a vízszûrô kancsókat?
Vízszűrő kancsó által szűrt csapvizet közel 30 éve fogyasztanak nap mint nap Európában. A rendszeres használók száma mára megközelíti az 50 milliót.
A csapvizet biztonságos fogyasztani, mivel szigorú szabályok szerint kezelik, illetve folyamatosan ellenőrzik a helyi laborokban. Mindamellett néhány elöregedett, korrodált vízvezetékből kerülhetnek a vízbe nemkívánatos anyagok. Ezek az összetevők a maradék klorinnal, amelyet pont a baktériumok elpusztítására adagolnak a vízhez, okozhatnak kellemetlen ízt, illetve állagot a csapvíznek.
A legpraktikusabb és költségkimélőbb módja megszűrni a csapvizet és csökkenteni a mészkövet, klorint, ólmot, cinket, rezet, néhány növény- és rovarirtó szert, mialatt a fontos ásványi anyagokat, mint például a kálciumot, magnéziumot nem szűri ki.
Hogyan segít a szûrt víz az egészséges táplálkozásban?
Csapvizet inni a legegészségesebb, ugyanis a legoptimálisabban tartalmazza az ásványi anyagokat, csak mire a háztartásba, a pohárba jut, sok minden kerül bele. (Klór, nehéz fém a vezetékekből, esetlegesen belekerülhet növény-, illetve rovarirtó szer.)
A csapvízben található oldott anyagok hatással lehetnek az elkészült ételek ízére, a káros anyagok – mint az ólom és higany – károsíthatják az egészségét. A víz forralása nem elegendő ezen összetevők kiszűrésére, a forralás ugyanis elpusztítja a mikroorganizmusokat, de nem távolítja el a klórt, az ólmot.
Gyógy- és zöld teák elkészítéséhez elengedhetetlen a tiszta szűrt víz, mivel csak így biztosítható, hogy a teafűből a lehető legtöbb gyógyhatású összetevő legyen képes a vízbe oldódni.
Afrika: víztisztító kerékpár
Új találmány látott napvilágot. Ráadásul a vízhiánnyal küszködô és megfelelô mennyiségû iható vízzel nem rendelkezdô kontinenst célozták meg az ötlettel. Különösen érdekes és egyben felemelô, hogy a feltaláló figyelembe vette az afrikai emberek életmódját, szokásait is a tervezéskor. Tekerj és tisztíts, mire hazaérsz, ihatsz! Az IDEO cég terméke az alábbi tricikli, amely pedálozás közben víztisztító berendezést mûködtet. A társaság igyekszik megoldásokat találni a hátrányos helyzetû harmadik világ problémáira. Az alábbi fejlesztés elsôsorban azoknak az afrikaiaknak könnyítheti meg a dolgát, akik minden nap kilométereket gyalogolnak ivóvízért. Ráadásul a víz nem is tisztított, így nem biztonságos a fogyasztása. Az Aquaduct-tricikli egy nagy víztároló tartállyal rendelkezik, és miközben tekerik, egy szûrôn keresztül átforgatja a vizet. Az ily módon nyert, immár megfelelô minôségû vizet egy másik, a kormánynál elhelyezett tartályban tárolja. Már több kiállításon bemutatták, többek között Dél- Afrikában is.
Radics Márk