A nyár slágere a szalmonella is!
Tipikus nyári betegség a szalmonella. A hőségben az ételek igen hamar megromlanak, főleg, ha azok nyers tejet, tojást vagy nem megfelelően hűtött húst tartalmaznak. A szakhatóság külön figyelmet fordít a nyári hónapokban a vendéglátó-ipari helyiségekre.
Hányás és hasmenés, fejfájás, hasi fájdalom. Ezek a szalmonellás megbetegedések legjellemzőbb tünetei. Természetesen ezek együttes jelentkezése még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a beteget a nevezett kór gyötri, a jelenséget semmi esetre sem szabad elbagatellizálni azonban. Évente Magyarországon mintegy 10 ezer embert betegít meg, igen ritkán halált is okozva. A szalmonella egy pálcika alakú, 2 mikromilliméter nagyságú baktérium. Olyan mikroba, amely akár természetes viszonyok között is megjelenik bizonyos állatfajokban, leggyakrabban a szárnyasok bélcsatornájában. Mintegy 2400 alfaját azonosították eddig, de ebből csak mintegy 25 okoz ételmérgezést. A szalmonellabetegség kialakulása erősen függ attól, hogy a szervezetünkben milyen számban van jelen a kórokozó. Idősek, kisgyerekek, várandósok, legyengült immunrendszerű felnőttek már akár 100 csírától is megfertőződhetnek, de egy egészséges felnőtt megbetegedéséhez − az orvosok tájékoztatása szerint − tízezer– egymillió közötti csíra szükséges, persze a számmal együtt a betegség súlyossága is arányosan növekszik. A gyomorsav gyakran kellő védelmet biztosít azonban. A fertőzötteken nem minden esetben jelentkeznek a kellemetlen tünetek, így sok tünetmentes hordozó lehet környezetünkben.
A fertőzés következtében fellépő láz leggyakrabban „csupán” 2–3 napig tart, de a hasmenés több hétig is elhúzódhat. Szervezetünk nagyjából egy hónap alatt képes a baktériumot a széklettel együtt kiüríteni. Ebből az is logikusan következik, hogy semmi esetre sem szabad aktív szenet vagy más hasfogó készítményeket bevennünk, hiszen azzal a természetes védekezési mechanizmusunknak szabunk gátat. Szalmonellagyanús megbetegedéskor (amikor a hasmenést láz is kíséri) okvetlenül orvoshoz kell fordulni, ugyanis megesik, hogy a baktérium befészkeli magát az emberi (vagy állati) szervezetbe, és olyankor nem távozik a salakanyagokkal. Ezt laboratóriumi székletvizsgálat során ellenőrzik. Ha hordozóvá váltunk, másokat is megfertőzhetünk. Bár sokak számára túlzóan hathat, de érdemes kerülni az idegenekkel való kézfogást! Ha adott helyzetből következően erre nincs mód, a lehető leghamarabb keressük fel a mosdót, ahol végezzünk alapos kézmosást! Elvégre jobb félni, mint megijedni…
A szalmonella már 6 °C-on osztódik, míg a szaporodás 10–50 °C-on indul be. Számuk a folyamatos melegben negyedóránként megduplázódik, és azután, sajnálatos módon, hónapokon keresztül is életképes marad.
Mivel a hasmenéssel járó fertőzések következtében a szervezet folyadékot veszít, ami köztudottan kiszáradáshoz vezethet, ezért gondoskodni kell a folyadék utánpótlásáról! A legjobb erre a szénsavmentes ásványvíz, az ízesítetlen tea, mivel a cukor bevitelével a baktériumoknak kedvezünk.
A szalmonellával ritkán kell kórházba vonulni, de ha csak gyanakszanak is a baktériumfertőzésre, kötelező orvoshoz fordulnunk!
Mely ételekben fordul elô leginkább?
Szinte nem telik el nyári szezon úgy, hogy a híradások ne számolnának be egész gyermektábort megfertőző eperlevesről, madártejről vagy mákos gubáról. Az előírásokat be nem tartó üzemi konyhákban készült nyers tojást és tejet tartalmazó desszertekben, szószokban és levesekben a szalmonellabaktérium kiválóan érzi magát, és ennek megfelelően el is szaporodik. Ezek az ételféleségek a melegben egyébként is hamar megromlanak, ezért a nevezett baktérium jelenléte nélkül is ételmérgezést okozhatnak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szalmonella hőálló részecskével is rendelkezik, ezért a főzés sem nyújt vele szemben százszázalékos védelmet.
Néhány aranyszabály betartásával jócskán csökkenthetjük a kockázatot. Mielőtt a tojást betennénk a hűtőbe, mossuk meg! Ezt ismételjük meg a feltörése előtt is! Lehetőség szerint kánikula idején mellőzük a nyers tojásos ételeket! A hús vásárlásakor különösen figyeljünk oda a szavatossági időre! Gondoljuk át, mennyire van szükségünk! Ha egyszerre több napra való szárnyast veszünk, a nem aznap felhasznált adagot fagyasszuk le! Különösen a pulyka, a csirke és a liba lehet veszélyes, de a marhából készült tatárbifsztek is okozhat megbetegedést. Kisgyereket és idősebbet inkább csak télen kínáljunk ezzel a darált húsos különlegességgel!
Az egyszer már kiolvasztott húst tilos újrafagyasztani, ez még akkor is igaz, ha a mirelitpulton vásárolt áru hazafele menet eresztett levet.
A tyúktojást 8 percig, a liba- és kacsatojást viszont 20 percig szükséges főzni. Az ételeket jól főzzük meg és süssük át, a véres bélszínt inkább a hűvösebb időszakokban válasszuk. A romlandó ételeket mindenképpen tároljuk hűtőben, de a készételek mellé ne tegyünk nyersanyagot! A jégszekrényből kivett ennivalót újra forraljuk fel! Hidegen fogyasztandó főtt ételekből csak kisebb mennyiséget készítsünk egyszerre! Kisgyermeknek csak és kizárólag friss ételt adjunk! A fémdobozos konzerveket felnyitás után tegyük át egy másik edénybe.
Külön vágódeszkát és kést használjunk a különböző nyersanyagtípusokhoz (hús, zöldség, sajt, tojás).
Bármely élelmiszerre érvényes követelmény, hogy csak a lehető legmegbízhatóbb helyről szerezzük be! Ha megkívántunk néhány gombóc fagylaltot, érdemes a nagy forgalmú cukrászdákat választani, hiszen azokban hamarabb elfogy az áru, ezért sűrűbben készítenek újat az adott ízből. A boltban vásárolt majonézhez keverjünk citromot, ecetet vagy tejfölt. A tartármártás nem csak ízletesebb, hanem a benne levő savas anyagok gátolják a baktérium szaporodását.
Ne fogyasszunk mosás nélkül nyers gyümölcsöt vagy zöldséget se, mivel egyáltalán nem tudhatjuk, milyen körülmények között tárolták, mielőtt az asztalunkra került! Könnyen lehet, hogy a földre hullott barack madárürülékkel érintkezett, mint ahogy az sem kizárt, hogy a boltban előttünk már jó néhányan összefogdosták az árut.
Állattartók figyelmébe!
A szalmonellabaktérium az ebeket, macskákat, sőt, a hüllőket sem kíméli. Ezt kedvenceink és önmagunk érdekében is érdemes szem előtt tartani. Egyrészt azért, mert ahogy azt fent már említettük, a baktérium a széklettel együtt ürül. A macskaalom tisztításakor gyakori baleset, hogy a gazda véletlenül közvetlen érintkezésbe lép az állat ürülékével. Nem elég ilyenkor a szokásos szappannal kezet mosni, érdemes inkább fertőtlenítőszert használni.
Macskák és kutyák is szívesen elfogyasztják az ember által főzés közben a padlóra dobott nyesedéket. A lapunk által megkérdezett állatorvos azt javasolja, hogy a négylábúaknak szánt csirkehúst legalább két hétre tegyük a mélyhűtőbe, természetesen igen kicsiny adagokban. Egyszerre csak annyit vegyünk majd ki, amennyit kedvencünk el is fogyaszt.
Az akváriumot és terráriumot is folyamatosan indokolt tisztítani. A berendezési tárgyak behelyezésekor bizonyosodjunk meg arról, hogy az teljesen steril-e. Különösen igaz ez a természetben előforduló ágakra, kövekre. Utóbbit érdemes fél órán keresztül lobogó vízben tartani, ennyi idő alatt a baktériumok elpusztulnak. Az állattartás mindig nagy körültekintést kíván, de ez különösen igaz, ha a családban gyermekek is élnek. A legszelídebb állatot se hagyjuk felügyelet nélkül a kisgyerekekkel, ugyanis nem csupán egy esetleges támadást szükséges elkerülni, hanem azt is, hogy véletlenül kedvencünk szájába, vagy végbeléhez nyúljanak. Ha ez mégis megtörténik, azonnal mossuk meg a gyermek kezét! Bár a reklámok szerint a macskaalomból elegendő csupán a székletet és a vizelettől összetapadt alomlabdacsokat eltávolítani, a nyári időszakban lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében érdemes legalább hetente a teljes ládát kiüríteni. A széklet kivételével se várjuk meg a nap végét, inkább azonnal cselekedjünk, amint észrevettük, hogy kedvencünk meglátogatta az illemhelyét!
Nem elég szeretni az állatokat! Ismernünk is kell a velük kapcsolatos elôírásokat!
Kikre a legveszélyesebb?
Természetesen a gyenge immunrendszerű emberekre, de különösen a csecsemőkre és idősekre. Fontos, hogy a gyermekeknek ne adjunk forralatlan tejet, még akkor se, ha esetleg hidegen szeretik a kakaót. A hűtőgépben eleve javasolt negyedévente nagytakarítást tartani, de nyáron egyenesen kötelező. A tejet a felfőzés után természetesen lehűthetjük, de csak jól zárható edényben tároljuk. A cukorbetegség külön kockázati tényező, hiszen a baktériumnak fertőzés közben és a túléléshez elsősorban glükózra van szüksége. Nem csupán a fertőzött ember, hanem a használati tárgyai is fertőzhetnek. Éppen ezért folyamatosan fertőtleníteni kell az eszközeit.
Kevesen vannak vele tisztában, de a díszállatként tartott hüllők (kígyók, gyíkok, teknősök) is a szalmonella fontos forrásai. A lakásban tartott hüllőt nem engedhetjük szabadon, de ha egy évnél ifjabb gyermeket nevelünk, egyáltalán ne tartsunk otthon hidegvérű állatokat! A kígyók és gyíkok fürdőkádban való fürdetése megengedett, de a művelet után a kádat hipóval fertőtlenítsük ki! A konyhába semmi esetre se vigyük ki hüllőinket!
Jótékony szalmonella…
Bár a szalmonellabaktérium igen kellemetlen megbetegedést okoz, német tudósok rájöttek, hogy a kórokozó akár az emberiség hasznára is válhat. Nem csupán a bulvármédia, hanem komoly szakorvosi lapok is részletesen foglalkoztak azzal a kísérlettel, melynek során a kutatók a baktériumot daganatos sejtekbe juttatták. Ennek alapjául az a megfigyelés szolgált, hogy a baktérium a rossz vérellátású szövetekben is jól érzi magát. Ellentétben a kemoterápiával, a karcinóma vérerekkel gyengén ellátott területeit is biztonsággal eléri. A braunschweigi Helmholtz Fertőzéskutatási Központ szakemberei rájöttek, miként jutnak be a daganatba a baktériumok. A megoldás igen közérthető és egyszerű, hiszen a szalmonellafertőzésre reagálva az emberi immunrendszer a TNF-alfa ingerületátvivő anyagot aktiválja, amely megtámadja a tumor véredényeit. A tudósok munkája persze még nem ért véget. Rá kell jönniük, miként oldhatnák meg, hogy a szervezetbe juttatott szalmonella ne okozzon megbetegedést, miközben a daganatot megsemmisíti.
Más kutatócsoportok természetesen már dolgoznak a szalmonella elleni védőoltáson. Genetikailag módosított baktériumokat hoztak létre, majd a mutáns baktériumokat egerekbe fecskendezték. Az állatok nem fertőződtek meg…
Kóré Károly