A „meghűléses” megbetegedések hátterében álló lelki gubancok
„Fázom. Takarj be, angyalom!
Izzadok. Oly forró homlokom.
Reszketek. Láz rázza testemet.
Beteg vagyok, s nincs, aki fogja kezemet…”
Bagi Tibor: Beteg vagyok
Leszámítva a kitűnő egészségnek örvendőket nincs olyan ember fiai/lánya, aki a szeszélyes tavaszban, a nyálkás őszben vagy egyre szeszélyesebb télben, legalább egyszer ne küzdene valamilyen vírusos influenzával, náthával, megfázással, vagy a jó öreg torokfájással, köhögéssel és a láz okozta végtagfájdalmakkal. Jaj, kérem, ne szaladjanak el! Nem arra fogok kilyukadni, hogy minden ilyen betegségnél is lelki segítőhöz kell fordulni. Isten ments! Csak akkor javaslom, hogy ilyen panaszokkal kineziológushoz menjenek, ha azt tapasztalják, hogy még ki sem jöttek az egyik náthából, influenzából és már nyakig vannak akövetkezőben. Ha hűek maradunk azonban a természetgyógyászati megközelítéshez, miszerint minden fizikai betegséget megelőz az öt test harmóniájának megbomlása, amelynek valamilyen (tartós) negatív gondolat és érzelem a kiváltó oka, akkor érdemes utánajárnunk annak, mit üzennek ezek a nyavalyák, hogy egy kis otthoni „lelki simogatással” is elősegíthessük a szférák harmóniájának újbóli megszületését és testi egészségünk mielőbbi visszanyerését.
Most pedig vágjunk bele ezen betegségek üzeneteinek megfejtésébe, és vegyük sorra, hogy a langyos, mézes tea és a vitaminokban (különösen a C-vitaminban) gazdag gyümölcsök, zöldségek fogyasztása mellett, két gyógyító, regeneráló alvás között milyen kineziológia nyújtotta segítséggel járulhatunk még hozzá a felgyógyulásunkhoz.
Magazinunk előző számában sokat beszéltünk az egészség fogalmáról, annak a Hagyományos Kínai Orvoslás (öt elem tan) és az indiai ájurvédikus gyógyítás szerinti megközelítéséről, s a kineziológia módszeréről, filozófiájáról, ami a szomatizálódott betegségeket illeti. Így ezzel most már nem untatnám Önöket, már csak azért sem, mert az MMM online magazinban, vagy honlapomon ezt úgy is elolvashatják. Csak egy igazán kis emlékeztetőt engedjenek meg rendszeres Olvasóink azért, hogy azok, akik először vették kezükbe magazinunkat, és olvassák e rovat cikkét is, egy hullámhosszra kerüljenek velünk. Abban már – talán írhatom – egyetértünk, hogy negatív gondolataink, érzelmeink hatására az energetikai testünkben az egyensúly megbomlik, és így a meridián rendszerünkben áramló életenergia (csi) kiegyensúlyozatlan lesz, aminek következtében – mivel energetikai testünk elválaszthatatlan a fizikaitól – szervezetünk megbetegszik. Attól függően, hogy gyűlölködünk, aggódunk, szomorkodunk, félünk vagy haragszunk, más és más meridiánokban érzékelhető az energia túltengése vagy az energiaáramlás „akadozása”, amelynek következtében más és más szervünk betegszik meg. Így ha a betegségtünetektől visszafele haladunk, akkor rátalálunk az okra, a lelki gubancra, azaz a megbetegítő érzésre és hitrendszerre. Az alternatív gyógyászat abból indul ki, hogy ha negatív gondolkodásunkat pozitívra „cseréljük”, és megszüntetjük negatív érzelmi állapotunkat, illetve változtatunk értékrendünkön, gondolkodásunkon, akkor a fizikai testünkben az önpusztító folyamatok leállnak és beindulnak szervezetünk öngyógyító folyamatai. Az előző cikkem bevezetésének konklúziója pedig az volt, hogy a kineziológiai kezelések abban segítenek, hogy a beteg vissza tudja állítani öt testében az egyensúlyi állapotot, amely az egészség és egyben az Élet elengedhetetlen feltétele.
A légzőszervi megbetegedésekre az összefoglaló természetgyógyászi asszociáció a tüdő. Az öt elem tanból pedig tudjuk, hogy ez a csoport a tüdő-vastagbél, azaz a fém elem problémája, ami az X-faktor (védekezés) testünkkel áll szoros összefüggésben. A fém elem betegségei a bánattal és az elengedés zavarával állnak kapcsolatban. Ahhoz azonban, hogy ezen betegségek teljes hátterét megismerjük, szükséges még hozzátennünk a torokcsakra megfejtési „kódok” nyújtotta lehetőségeket is. Ahogy arról már beszéltünk, a torokcsakra elsősorban a kommunikációval, az önkifejezéssel és a kreativitással áll összefüggésben, így az itt megemlített betegségek üzenete is vonatkozhat ezekre a területekre. Mielőtt betegségről betegségre megfejtenénk a kórságok üzenetét, tegyük tisztába, hogy mi az influenza, megfázás és nátha közötti különbség.
Az influenza vírusos megbetegedés, melyet magas láz (38 °C feletti) és verejtékezés, fejfájás, izomfájdalmak, általános levertség, fáradékonyság, gyengeség jellemez. Persze folyhat az orrunk, köhöghetünk és előfordulhat még étvágytalanság is. A nátha szintén vírusos megbetegedés, aminek főbb tünetei azonban a hőemelkedés, az orr és a légutak nyálkahártyájának duzzanata, az orr esetleg szemek erős váladékozása, rossz közérzet, tüsszögés, köhögés és torokfájás. Az influenza- és a náthavírusok az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan cseppfertőzéssel terjednek köhögéskor, tüsszögéskor. Vírusos megbetegedéseknél az antibiotikumok használata szükségtelen, mivel azok a bakteriális fertőzések terén – pl. felülfertőződések – segítik a szervezet harcát.
Megfázni/meghűlni akkor tudunk, ha a szféráink harmóniája már előzetesen felbomlott (pl. hosszan tartó stresszhelyzet okozta kimerültség, lelki gondokkal való terheltség), szervezetünk immunvédekezése pedig (ennek köszönhetően már) nem megfelelő (pszichoimmunológiai kimerültség, helytelen táplálkozás okozta legyengültség stb.). Ez az állapot pedig összekapcsolódik azzal a helyzettel, hogy nem vigyáztunk eléggé fizikai testünkre, pl. kiszaladunk a hidegbe anélkül, hogy rendesen felöltöznénk. A hidegben − a nem megfelelő védelem hiányában (se sál, se sapka) − a légutakban elhelyezkedő apró szőrszálak lehűlnek, aminek következtében azok nem tudják hatékonyan megszűrni a belélegzett levegőt, s így a védelmi rendszer résein bejutnak a kórokozók. Ezzel már ott is vagyunk a megfázásnál, meghűlésnél, alias „náthánál” vagy „influenzánál”.
Ha a náthánál, vagy az enyhébb lefolyású vírusos megbetegedéseknél elbagatellizáljuk a tüneteket, és nem maradunk 1−2 napot ágyban, hogy a szervezet legyőzze a kórokozókat, akkor történhet meg a bakteriális felülfertőződés, ami jelentkezhet például tüdőgyulladásként, arc-, és homloküreg- gyulladásként, középfülgyulladásként vagy tüszős-mandulagyulladás formájában. A szövődmények miatt pedig a betegségek lefolyása hosszabb, intenzívebb és rombolóbb lesz.
A természetgyógyászat abból indul ki, hogy a betegségek hátterében mindig megtalálható valamilyen érzelmi, gondolkodási, energetikai „zavar”.
Betegségek üzenetről üzenetre
Nátha
A leggyakrabban előforduló légzőszervi megbetegedések egyik leggyakoribb megnyilvánulási formája a nátha, ami egy vírusos megbetegedés, mely az orr- és melléküregeit, a garatot és a nagyobb légutakat borító nyálkahártya gyulladását okozza. Az öt elem tan alapján a nátha részletesebb magyarázata a következő: ahogy azt már jól tudjuk, a víz információt szállít és tárol, a tűz kontrollálja az energiaáramlást, elégeti a méreganyagokat és megmelegíti a vizet, míg a levegő új energiát hoz és segíti a hitrendszerek áramlását. A föld adja a (maga) biztonságot, amelynek hiányában fáradtnak érezzük magunkat. Ha kevés bennünk a tűz energiája, akkor túlsúlyba kerül a víz eleme és jön az orrfolyás, tüsszögés stb.
A pszichoszomatika szerint a náthának három fő üzenete lehet. Az egyik megközelítés szerint ez a betegség arra hívja fel a figyelmet, hogy pihenésre, a mindennapi gondoktól való kikapcsolásra van szükségünk, azaz túl sok a stressz, a gond, a teher. Pihenésre csak akkor van esélyünk azonban – mivel vagy nem engedjük meg magunknak a (passzív) pihenést (pl. mindig hasznosnak kell magunkat éreznünk), vagy félünk a „szabadságra menés” következményeitől (pl. elbocsátás) –, ha „orvosi papírunk” van arról, hogy nem tudunk dolgozni. A másik üzenete ennek a betegségnek az lehet, hogy elhanyagoltnak érezzük magunkat, és nem találunk más módot arra, hogy figyelmet, törődést kapjunk az elhanyagoló személytől. A harmadik megoldókulcs szerint a náthás megbetegedést mindig valamilyen jelentős változás előzi meg, amelyet követően a náthás napok alatt bekövetkezik a lelki megtisztulás is, azaz az ember lelkileg fejlettebb szintre lép, és kilöki a lelket megbetegítő „kórokozót” (gondolatot, érzést, pl. szakítás okozta sérülést és magát a párkapcsolatot stb.).
A nátha tehát egy tisztulási folyamat, amelynek során elengedjük a szomorúság okát, és magát a bánatot is. Így szabadulva meg mindattól, ami nem szolgálja esszenciális lényünk kiteljesedését. A megtisztulás eredménye pedig, hogy új erővel és hittel tudunk tovább haladni.
Az AFT (erőtér terápia) a nátha tudatszintjének a félelmet(következményektől, büntetéstől való félelem, szorongás, ami a visszahúzódás viselkedésébe torkollik) tulajdonítja, és egy nagyon egyszerű (nyolc meridiánpontból álló) kopogtatóformula alkalmazásával tud a náthás beteg segítségére sietni. Mit tehet a náthás beteg? Gondolja végig az itt felsorolt okokat, hogy melyik érinti meg (melyik igaz ránézve), majd őszinte kommunikációval (saját magával vagy az érintett személlyel) és a kineziológusától az AFT kopogtatóformula elkérésével és használatával fel tudja gyorsítani gyógyulását.
Influenza
Az influenza a megfázás súlyosabb formája, amely már jelzi is azt, hogy ilyenkor már „valóságos”, hosszan elhúzódó krízishelyzetben van a beteg. Itt is nyugalomra, visszavonulásra van szükség, hogy a beteg átgondolja helyzetét, és erőt gyűjtsön annak megoldására. Míg a betegség fertőző volta abban segít, hogy megbántás nélkül tudjuk távol tartani szeretteinket. A gyógyulás alatt, ahogy az a nátha esetében is, nemcsak a fizikai test méreganyagaitól, kórokozóitól, hanem a lelki „károkozótól” is megszabadulunk.
Az AFT terápia szerint az influenza hátterében a bűntudat tudattérképe áll, miszerint az egyén úgy véli, hogy az emberek gyűlölködők, s így a világ gonosz, ami miatt saját maga önostorozóvá válik és viselkedését a (ön)rombolás jellemzi. Ennél a betegségnél is egy igen egyszerű kopogtatóformula áll a beteg rendelkezésére, illetve az AFT−CD alkalmazása is sokat segíthet.
Homlok- és arcüreggyulladás
Ahogy azt már írtam, ha a negatív érzelmi, energetikai állapot tartósan fennáll, akkor felülfertőződés léphet fel, amely szövődmények egyike a homlok- és arcüreggyulladás lehet. Ezen megbetegedések kívülről láthatatlanok, azaz álcázottak, olyan, mintha a belső lelki feszültségeket és a testi szenvedéseket is titkolni akarná a betegségben szenvedő. E nyavalya lelki háttere az, hogy magunkba fojtjuk az érzelmeket, amelyek azonban feszítik a szöveteket és a lelkünket. Az ilyen viselkedés mögött nagyon gyakran az az érzelmi blokk áll, hogy a beteg nem tudja elképzelni, hogy akkor is szerethető, ha felvállalja érzéseit, őszintén kimondja azokat még akkor is, ha ezzel konfrontálódik. Ezzel összecseng az AFT magyarázata, ami ismételten a félelmet nevezi meg a betegség hátterében álló tudatszintnek, s amely már jelzi is, hogy itt is a kopogtatóformula és a tudatszint CD segíthet bajunk orvoslásában.
Garat- és mandulagyulladás
Ahogy azt már biológiai ismereteinkből tudjuk, immunrendszerünk fő feladata szervezetünk védelme. A mandulák nagyon fontos bástyái ennek a védekezésnek, amelyek megbetegedésének hátterében nagyon gyakran a mások akarata elleni harc áll. Amikor manduláink megduzzadnak, maga a nyelés is nehézkesen megy. Ez a tünet arra utal, hogy egy lelket megbetegítő helyzet, gondolat, magyarázat stb. elfogadása fájdalmas, sőt annak „lenyelése” nehezen elfogadható a beteg számára.
A torok- és a mandulagyulladás azt is jelezheti, hogy túlzottan félti és védi az egyén belső énjét. Ez a tünet különösen gyakori azoknál a személyeknél, akik bezárkóznak, és egyszer csak jön valaki, aki megdobogtatja szívüket, és máris jön a randi helyetti mandulagyulladás.
Az AFT szerint ezen betegség hátterében az apátia áll, azaz az a tudattérkép, amikor az egyén azokat a személyeket, akiktől függ, kárhoztatónak, a világot reménytelennek látja, így kétségbeesik és feladja a helyzetet, a „védekezést”, hogy önmaga legyen.
Tüdőgyulladás
Ahogy azt már sejthetjük, ez a betegség nagyon komoly lelki háttérről árulkodik. A kórokozó nem más, mint a tartós búskomorság, bánat és bűntudat, amelynek középpontjában nagyon gyakran az élet befogadásától való félelem áll, vagy az az érzés, hogy a beteg nem érzi méltónak magát a teljes életre, esszenciális lényének a kiteljesítésére. A tüdőgyulladás jelzi, hogy a beteg letargikus és számos „lelki sebe” van már. Az AFT megközelítése is a félelem tudatszintjét nevezi meg a betegség hátterének. Itt is használjuk a formulát, AFT−CD-t, de úgy vélem, ennél a szövődménynél már igencsak hasznos egy oldás is, már ha a beteg tudja fogadni otthonában a kineziológust.
A „meghűléses megbetegedések” tüneteinek magyarázata:
Orrfolyás
Az ősi kínai gyógyászat (HKO) szerint a bal orrlyuk a nőies – jin –, míg a jobb orrlyuk a férfias – jang – energiák befogadására szolgál. Nemétől függetlenül mindenki rendelkezik mindkét energiával. A női energiák felelnek a kreativitásunkért, az új lehetőségek meglátásáért, míg a férfi energiáink a behatolásért, megvalósításért. Így már láthatjuk, hogy az is üzenetértékű, hogy a bal vagy a jobb orrunk folyik-e jobban vagy dugult be.
Köhögés, tüsszögés
A köhögés, ahogy a tüsszögés is, védekezési reflex. Feladatuk, hogy a légutakba került idegen testektől megszabadítsák a szervezetet. Azaz a köhögés és a tüsszögés is arra szolgál, hogy testünk és lelkünk fellélegezhessen, megszabadulhasson az idegen testektől és azok izgató hatásától. A krónikus, gyakori köhögésrohamokat akár hetekig fenntarthatják olyan érzések „megmutatására” való tudattalan törekvések, mint a harag és düh, vagy bánat és bűntudat, amelyeknek szavakban való kifejezésére a beteg nem képes, mert az a hitrendszerével ellentétes vagy túl fájdalmas. A köhögés és a tüsszögés abban segít, hogy a belső feszültséget oldja és felhívja a figyelmet, hogy valami a „torkunkon akadt”.
Torokfájás
Ez a tünet a torokcsakra problémája, azaz a megfelelő kommunikáció hiánya, az esszenciális lény jelzése. Mindenképpen azt jelzi, hogy valamit vagy nem mondtunk ki, vagy nem megfelelően tettük azt, vagy valamit kimondtunk, de nem kellett volna. Az AFT értelmezése szerint ez a tünet is a félelem tudattérképét jelzi. A torokcsakra problémáknál javallott a türkiz esszencia szedése, vagy a türkizkristály gyakori érintése, nyakláncként való viselése vagy egy türkizkék színű sál viselése.
Rekedtség
Ennél a tünetnél két markánsan elkülönülő üzenetre gondolhatunk. Az egyik szerint a torokcsakrán keresztül túl sok energiát adtunk le, keveset hallgattunk és sokat beszéltünk (feleslegesen). A másik arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyén negatív környezetben tölti napjait, amely helyzet egyre több negatív gondolatot szül, melynek következtében egyre jobban úgy érzi, hogy nem tudja kiszabadítani magát a szorult helyzetből, ezért állandóan köszörüli fegyverzetét, hogy majd a jövőbeni őszinte kommunikációval lelki rabságát megszüntesse.
Végtagfájdalmak
A one brain kineziológia testbarométere siet segítségünkre, hogy ezt a tünetet megfejtsük. A magas láz, influenza okozta végtagfájdalmak azt jelzik, hogy az egyén érzelmi stresszében nagy szerepe van az ellenségeskedésnek és a bánatnak/bűntudatnak, valamint a vágynak az egyenrangúságra és a lelkesedésre.
Légzőszervünk feladata, hogy oxigént juttassunk sejtjeink működéséhez. A levegő felvétele és leadása azt szimbolizálja, hogy egy magunknál jóval hatalmasabb Univerzum szerves részei vagyunk. Az ájurvédikus gyógyászat szerint a légzéssel vesszük fel a pránát, azaz az életenergiát. A légzés tehát biztosítja, hogy az egyén ne szigetelődhessen el az Univerzumtól, azaz magától, a felső szféráktól, saját embertársaitól és más élőlényektől, és ne vonhasson maga köré védőfalakat. Légzésünk állapota megmutatja, hogy az Univerzumhoz (magunkhoz és másokhoz) megfelelő alázattal és kötelességtudattal állunk-e. Amennyiben nem, akkor jönnek a légúti megbetegedések. A torokcsakra – ahogy azt már írtam − a kommunikációval áll összefüggésben, és ha jól belegondolunk, a légzés önmagában is egyfajta kommunikáció, hiszen a hangok megszületéséhez levegő szükséges, vagyis levegő hiányában/akadályoztatásában megszűnik/akadozik lényünk kommunikációja a világgal és saját esszenciális lényünkkel.
A levegő által össze vagyunk kötve az Univerzum minden létformájával. Légzésünk minősége és légzôszerveink állapota tükrözi viszonyunkat az Univerzummal és kiteljesedésünk korlátaival.
POSTALÁDA
Kérdés: 8 éves kisfiam ugyan nagyon szépen olvas, de sajnos szinte alig érti meg az olvasott szöveget. A tanító néni már többször jelezte felém a problémát és kérte, hogy gyakoroljak a fiammal. Bevallom fogalmam sincs, miként lehetne ezt gyakorolni. Tud-e ebben a kineziológia segíteni?
Válasz:
Kedves Aggódó Anyuka!
A kineziológia minden ága sok segítséget tud nyújtani a tanulási (képesség) zavarok terén. Én különösen ajánlom az Edu-K módszerét, amely a hangsúlyt a test és az agy, a két agyfélteke, és az agy egyéb dimenzióinak összehangolására, a látás és hallás energetikai kiegyensúlyozására helyezi. A módszer segíti az idegi kapcsolatok kiépülését, az agyterületek harmonikus együttműködést, feloldja az érzelmi blokkokat, amiknek következtében a tanulás hatékonyabbá válik és a képességek tovább fejlődnek. Ezt a módszert a gyerekek is kedvelik, mert ők az egész kezelésből csak annyit érzékelnek, hogy tornáznak. Arra kell felkészülni, hogy a kineziológus által elvégzett oldások mellett, rendszeresen, meghatározott tornagyakorlatokat kell majd a gyermeknek otthon végeznie.
Kedves Olvasó!
Ha megtisztel bizalmával, és kérdéseit elküldi nekem a mona@mmmonline.hu e-mail címre, akkor örömmel válaszolok Önnek e-mailben, vagy a rovat hasábjain. Honlapomon www.lehetosegekhaza.hu a lelki segítségnyújtás különböző területeiről talál további információkat, és szemináriumaimon is nagy szeretettel várom Önt.
Kisnémedy Mónika