A Mikulás nyomában
A Mikulás – más néven a Télapó – meghatározó alakja mindenki gyermekkorának. Aligha van hazánkban olyan ember, aki ne ôrizne róla valamilyen emléket kicsi korából. Ám az ôsz szakállú, ajándékhozó nagyapó ahány kor, ahány kultúra, szinte annyiféle maga is: lehet jóságos, de szigorú igazságosztó, egykor élt egyházi személy és mesealak.
A társasága is nagyon változatos: van, ahol manók, máshol krampuszok, rénszarvasok, vagy egy fiatal lányként testet töltő hópehely a kísérője. A Mikulás és segítői történeteinek, a róluk szóló sokszínű legendáknak eredtünk a nyomába.
Szent Miklós története
Lapunk Farkas Imre történésztől, a Santa Claus Béke Világtanács európai képviselőjétől kért segítséget a Mikulás utáni nyomozásban.
(A törökországi székhelyű szervezet 2007-ben földrészenkénti képviseleteket hozott létre azzal a céllal, hogy megőrizzék az utókornak a gyermekkori élményvilágot meghatározó Mikulás, mint történelmi valóságalapokkal rendelkező szakrális személy méltóságát, szeretetét és béketeremtő emlékét. A béketanács vezetősége az európai képviseletet Magyarországra, Győr városába helyezte, Farkas Imrét pedig megválasztotta európai képviselőnek, elismerve ezzel karitatív munkáját és több mint két évtizedes Mikulás- tevékenységét. A szervezet 2007-ben Farkas Imrét kérte fel, hogy legyen az év Világ Mikulása Demrében, az egykori ősi török városban, Myrában.)
Szent Miklós alakja valószínűleg két azonos nevű történelmi személyre vezethető vissza. A myrai Miklós püspök (270-342. december 6., más források szerint 245-326) és a pinorai Miklós püspök figurája az idők folyamán egy alakká olvadt össze. A myrai Miklósról szóló történetek váltak ugyanakkor ismertebbekké, több forrás egyedül őt tekinti az igazi Mikulásnak. Gazdag család gyermekeként született az anatóliai Patara városában, amely ma Törökország területén található, de akkoriban a Római Birodalomhoz tartozott. Alig kezdte el iskoláit, amikor Patarában nagy járvány tört ki, és kisgyermekként árvaságra jutott. Szüleitől örökölt hatalmas vagyonával apja testvéréhez, Patara érsekéhez költözött a város kolostorába. Az ő felügyelete alatt nevelkedett, és közben annyira megszerette a kolostori életet, hogy iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. 270-ben ő lett Anatólia fővárosának, Myrának püspöke, ahol 52 éven át töltötte be ezt a tisztet. Pál apostol tanait követte: egyszerű emberként élt, vagyonát szétosztotta a rászorulók között − főként a gyermekek megsegítésére fordította −, tanított és közben szeretetet hirdetett. Myra lakói annyira megszerették, hogy nemcsak püspöküknek, hanem vezetőjüknek is tekintették.
A keresztényüldözések alatt a rómaiak őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Kiszabadult, és hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét 342. december 6-án angyalok vitték nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból árad azóta is az ő szeretete, s küldi ajándékokkal a mai gyerekekhez „utódját”, a Mikulást. Miklós püspököt már életében szentként tisztelték az emberek, ám saját egyháza vezetőivel több ízben is szembekerült. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította. Ezt később az egyház engedetlenségnek minősítette, amiért halála után egy időre ki is tagadták.
Feljegyezték róla azt is, hogy 325-ben, amikor részt vett a Niceában megrendezett első ökumenikus zsinaton, egy szenvedélyes vitában arcul ütötte Arius alexandriai presbitert. Ezért a tettéért azonnal elmozdították a zsinatból, és felmentették püspöki teendői alól. Ám még azon az éjszakán a zsinat több tagjának ugyanaz a különös álma volt: Miklós jelent meg előttük, egyik oldalán Isten állt, kezében az evangéliummal, a másik oldalon Szűz Mária érseki palásttal, így nyilvánították ki szimpátiájukat a magáról megfeledkezett püspök iránt. Az ámulatba esett tanácstagok azonnal Miklóshoz siettek, és bocsánatot kérve visszahelyezték tisztjébe. Ettől fogva óriási tiszteletnek örvendett, mindenki úgy tekintett rá, mint egy elhivatott nagy emberre, aki nem esztelen dühből vágta arcon a szerinte istenkáromló Ariust, hanem Isten iránti buzgalmából.
A csodatevő Miklós püspök
Myra püspökének jócselekedeteiről és csodatetteiről számos történetet jegyeztek fel.
A legendájához tartozó esetek közül az alábbi a legismertebb:
A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki olyan nyomorúságban élt családjával, hogy betevő falatra is alig telt. Három férjhezmenetel előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családjának, és a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és fültanúja lett a lányok vitájának. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva ugyanabban az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. A lányok, mivel lépteket hallottak az ablak alól, kisiettek a házból. Akkor látták meg, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és a püspök bedeszkázva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen akkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, a pénz pedig pont beleesett.
(Innen ered az amerikai hagyomány, miszerint zoknikat kell a kandallóra aggatni, hogy azokba tegye a Mikulás az ajándékokat.) Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegy miatt – mivel mindig ilyenkor, télen történtek ezek a csodák –, hogy maga a Tél-Apó (Télapó) jön el az ajándékokkal. (Innen ered az orosz Gyed Moroz elnevezés is.)
Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. A legkisebb lánynak bedobott aranyak között volt ugyanis egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően.
Miklós püspökről köztudottá vált az is, hogy a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozza a gyerekeket mindenféle édességgel, gyümölcsökkel. (Így nem véletlen tehát, hogy a hagyományos Mikulás-csomagba csokoládé, cukorka, no meg alma, dió, mogyoró kerül.)
Csodatételei közül is többet feljegyeztek: az egyik szerint jeruzsálemi útja során a közelben hajózó hajó legénysége beleesett a vízbe és Szent Miklós mentette ki őket. Egy másik szerint pedig feltámasztott három meggyilkolt gyermeket. A róla szóló legendák nyomán vált a szüzek, a gyermekek és a hajósok védőszentjévé.
A testet öltött legenda
Nehéz megmondani, mikor is kezdték piros ruhás, fehér szakállú, puttonyos Mikulások járni a világot. A Bizánc alá tartozó görögkeleti és orosz egyházak mindig is kiemelt szentjükként kezelték Miklóst, akinek hosszú évszázadok alatt töretlen volt a kultusza, míg Nyugat-Európában voltak időszakok, amikor egyházi tiltólistára került. Talán ez a magyarázata annak, hogy a nyugati civilizációk inkább kezelik őt manapság profán mesealakként, míg Kelet-Európában jobban megmaradt keresztény szentnek. Az orosz Télapó például papi süveget visel, és sovány testalkatú, míg a nyugati Mikulások bojtos sapkát hordanak, és erőteljesen teltkarcsúak. A pirospozsgás arcú, vidám, kövér Mikulás azonban a Szent Miklós-i hagyományok követői szerint rossz üzenetet közvetít: egy jóllakott, gazdag ember benyomását kelti, aki egy évben egyszer „csurrant” egy kis adományt a szegény éhezőknek.
Magyarországon Szent Miklóst már a XI. századtól tisztelték, települések őrzik a nevét, ám a mai ajándékosztó Mikulás valószínűleg csak a polgárosodással, a XIX. század végén, a XX. század elején kezdett elterjedni előbb a városokban, majd a falusi értelmiség közvetítésével a parasztság körében is.
Vidéken korábban élt egy másik Miklós-napi szokás, aminek azonban semmi köze nem volt az ajándékozó Szent Miklóshoz. A Miklós-napi alakoskodás feltehetően középkori diákhagyományból eredt. Egy diák püspöknek öltözve kíséretével felkereste a házakat, ahol a gyerekeket vizsgáztatta, megimádkoztatta, büntette és jutalmazta. Élt a népszokásnak egy másik változata is, amelyben a Miklóst alakító legény hosszú bundát viselt, kenderszakállat ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe és botot vitt a kezében. Vele volt az ördög, aki kolompot is vitt magával, és bottal vagy vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket. Botjaikkal pedig jó nagyokat ütöttek a padlóra, aminek az volt a célja, hogy minden bajtól, betegségtől megvédjék a házban lakókat.
Magyarországon a szocialista időkben az orosz-szovjet hagyományokat követve vezették be a Mikulás helyett a Télapó megnevezést, mivel az előbbi egyrészt a Szent Miklósra utalás, másrészt pedig a név szlovák származása miatt vált nemkívánatossá.
Társaságot kap a magányos jótevő
A közös gyökerekből mára minden nép kialakította a maga szokásait, amelyekbe a pogány hitvilág mellett tradicionális és meseelemek is belekeveredtek, és ezért van az is, hogy a Mikulás nem egy és ugyanazon a napon érkezik a gyerekekhez.
A Mikulás Magyarországon december 6-i névnapja előestéjén csempészi be ajándékait az ablakokba tett cipőkbe, csizmákba, ám számos országban, köztük Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban Karácsony éjjelén, Oroszországban pedig Újévkor hozza ajándékait.
A finnek által „igazinak” tartott Joulupukki pedig – aki inkább mesefigura – december elejétől járja a világot rénszarvasszánján. Érdekesség, hogy ez a Télapó-figura eredetileg az Északi- sarkon lakott, ám 1925-ben egy újságcikk arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel az Északi-sarkon nem nő fű, ott éhen halnának a rénszarvasok, így a Télapó sem lakhat ott, ezért kicsit délebbre, Lappföldre „költöztették”.
Ma már a Mikulás nem egy magányos jótét lélek, hanem segítői vannak, helyenként egész csapat dolgozik a keze alá. A skandináv országokban például manók segítik a munkáját, míg Oroszországban Hópelyhecske a kísérője. Az amerikai gyerekek a Mikulás rénszarvasait is nagy becsben tartják, név szerint ismerik őket. Legnépszerűbb közülük Rudolf, akit pirosan fénylő orra miatt társai kigúnyoltak, ám miután a Mikulás szolgálatába szegődött, hasznos és megbecsült rénszarvassá vált.
A krampusz
A Mikulás magyarországi kísérője a krampusz. Ez az ördög formájú – szőrös, patás, szarvakat viselő – figura osztrák területről származik, neve is az ausztriai németből való. A gyermekeket rémisztgető alak jellemzően a láncát csörgeti, bottal csapkod és virgáccsal fenyegeti a gyerekeket. A virgács egyébként a középkorban elterjedt büntetőeszköz volt. A krampusz figurája valószínűsíthetően a téli nap forduló pogány kori hiedelemvilág szellemeinek testet öltője, ábrázolásában a keresztény gondolatkör gonoszát jeleníti meg. A krampusz ma is sok vitát kiváltó alak. Állítólag a tiltások ellenére is népszerű Szent Miklóst akarták egyes egyházi körök lejáratni azzal, hogy mellé adták kísérőnek az ördögöt.
Más vélemények szerint a krampusz azért született, mert a jó, a szeretet és ajándékokat adó Mikulás mellett szükség volt a rossz, a büntetést osztó megformálására is.
A kommersz Mikulás
A kereskedők hamar felismerték a Mikulásban rejlő számtalan üzleti lehetőséget. A legkülönfélébb ajándéktárgyak mellett megjelentek a csokoládéból készített Mikulások. Hazánkban 1934-ben kezdtek ilyen figurákat gyártani. A legtöbb mai csokimikulás valódi csokoládé helyett kakaós bevonómasszából készül, amelyben a kakaóvajat olcsóbb növényi zsiradékkal helyettesítik.
A Coca-Cola már a harmincas évek elején saját reklámarcává tette a Mikulást, akinek ily módon való kisajátítása nem keveseket felháborodással tölt el. Napjainkban gombamód szaporodnak világszerte a Mikulás-küldő cégek, szupermarket ma már nem lehet meg decemberben gyerekeket a térdükre ültető Mikulások nélkül.
Manapság a leghevesebb vitákat épp a Mikulás szellemének elüzletiesítése váltja ki, és az, hogy személyisége hogyan, miképpen legyen példamutató a felnövekvő nemzedékek számára.
Aki többet szeretne megtudni a Mikulás történetéről, az látogasson el a: www.santaclaus.hu, vagy a www.mikulasbirodalom.hu oldalakra.
Kovács Andrea