A fogathajtás a XIX. században alakult ki, míg a versenyek az I. világháború után. Az 1924-ben megalakult Magyar Lovassport Egyesület Országos Szövetsége sokat segített a versenyek színvonalán, szervezettségén. Az 1930-as évek bajnoka Pettkó- Szandtner Tibor, aki külföldön is képviselte Magyarországot. Több könyvet is írt, melyeknek nagy szerepe van a fogathajtás fejlődésében és a hagyományok megőrzésében egyaránt. További díjnyertes fogathajtóink: Kádár László, Abonyi Imre, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Nyúl Zoltán, Kecskeméti László, Fehér Mihály, Szegedi Gábor, Hegedűs Imre és Hódi Károly.

A díjugratás szintén XIX. századi eredetű sport. Lényege, hogy a lónak és lovasának hiba nélkül kell végig mennie egy akadálypályán. A versenyben az idő is számít, továbbá az egyre nehezebb és hosszabb pályák teljesítése során a bíró értékeli a ló képzettségét, ugrását, hogy mennyire tud együtt dolgozni ló és lovasa. Az utóbbi években ebben a sportban Németország, Franciaország és Hollandia jeleskedik. A versenyeken szintén jó eredménnyel végző amerikai válogatott edzője sokáig a magyar Némethy Bertalan volt.

A díjlovaglás a lovassportok királynője. Idomító lovaglásnak is nevezik, tulajdonképpen minden lónak hasznos, ha alapszinten rendelkezik ilyen kiképzéssel. A cél a ló és az ember kapcsolatának fejlesztése, mindkettőjük természetes adottságainak figyelembevételével. A jól képzett ló bízik lovasában, érti a legapróbb jelzését és készséggel végrehajtja a parancsot. A verseny során meghatározott mozdulatokat kell végrehajtani, ezt értékelik a bírók 1-től egy 10-es skálán.

Minden idôk leghíresebb magyar versenylova egy sárga „csodakanca” volt. A maga korában legyôzhetetlen volt, 54 versenyen indult és valamennyit megnyerte. Kincsem emlékét ma szobor ôrzi a róla elnevezett parkban.

Egy kis lovas történelmi áttekintés

A magyar lovas nemzet – vagy mégsem? Vitatott kérdés ez, mindenesetre a válasz keresését az ugoroknál kell kezdeni, az időszámításunk előtti 2. évezredben. A magyarban használt ló, nyereg, fék, ostor szavak ugor eredetűek. E nép lóról vadászott – kutyával. Bizonyító erejűek a sírokban talált csontból készült zabladarabok, a lovastemetkezés. A mén, kengyel, béklyó, gyeplő szavaink az elő- és az ősmagyar korból részben török és egyéb szláv eredetűek, részben saját szóképzések. A honfoglaló magyarok harcos lovas népként vonultak be Európába és a történelembe. A régi sírokból azonban hiánytalan ló csontvázak nem kerültek elő, mert a magyarok a ló húsát elfogyasztották a halotti tor alkalmával. Találtak koponyát, lábcsontot, lószerszámokat eltemetve az elhunyttal. A magyar nép életében nagyon fontos szerepet töltött be a ló. Gazdaságilag fontos volt, hiszen ették a húsát, itták a tejét, hadviseléskor, vadászatkor lovagolták. Ugyanakkor a szellemi kultúra része is volt, mint lóáldozat, totemős, és idetartozik a táltoshit is. Az ősmagyarok bizonyíthatóan csak a lovat hozták magukkal Kelet-Európából, mint háziállatot. Maga a háziló fajta – bármilyen is legyen az – egyetlen ősre, az Equus przewalski Poljakoff 1881-re, azaz a mongol pusztákon megfigyelt és befogott przewalski lóra vezethető vissza. A magyar fejedelmek, királyok szívesen ajándékoztak felszerszámozott lovakat külföldi uralkodóknak. Ezek a szép, nemes lovak keletről, a krími tatár kánságból, a kaukázusi és turkesztáni ménesekből származtak. A magyar lovak, alacsonyak, robusztusak, erősek voltak. A középkorig a magyar uralkodók tiltották a lovak külföldre való eladását, ezután viszont felélénkült a lókereskedelem. A XVIII. század elejétől kezdve fokozatosan kihaltak a már említett, kistermetű szívós régi magyar lófajták. Mária-Terézia idején kezdték „feljavítani” a magyar fajtát a külföldivel. Három magyar tájfajta ismeretes: a hucul (Tisza forrásvidékén, Kárpátok keleti lejtőin), a mokány (Máramarosban, Gyalui havasokban) és a székely ló (Erdély keleti részén). Az első magyar ménest II. József alapította 1784-ben, Mezőhegyesen. Négy kiváló magyar fajtát tenyésztettek itt ki: a nóniuszt, a mezőhegyesi félvért (furiosonorth star), a gidránt és az 1984-ben fajtaelismerést nyert mezőhegyesi sportlovat. Említésre méltó még a Kisbéren kitenyésztett kisbéri félvér ló és a bábolnai shagya-arab. A lovasok megkerülhetetlen büszkesége Széchenyi István gróf, aki ebben is jeleskedett. Nevéhez fűződik az első magyar futam, melyre 1827. június 6-án került sor Pesten. Széchenyi úgy gondolta, a lótenyésztés és a lóversenyzés nem a gazdagok kiváltsága, hanem pénzkereseti lehetőség mindenkinek. Sajnos a rendszerváltás után egyre nehezebb helyzetbe került a magyar lótenyésztés, és ezáltal a ló- és lovassport is. Igaz, az elmúlt években fellendülés tapasztalható, de a nagy állami ménesek megszűntek, kivéve a bábolnait. Mivel a lótartás nem olcsó, aki ma lóval akar foglalkozni, annak alaposan bele kell nyúlnia a pénztárcájába. Megújult a sokaknak kedves „lovi” utódja, a Kincsem Park lóversenypálya, és Overdose sikere is tovább öregbíti a magyarok hírnevét.